2014. július 5., szombat

Szarvasok birodalma 2014.07.01. - 2014.07.05.

Az utóbbi időben rengeteget jártam vizes élőhelyek után, sajnos eredmény nélkül, ami arra ösztönzött, hogy szemléletet váltsak, és megpróbálkozzam távolabbi vidékekkel is...
Nagyszüleim minden nyáron leköltöznek Dunaszekcsőre, ami számomra remek lehetőséget adott, hogy náluk vendégeskedve, felfedezzem a környékbeli holtágakat, és megfotózzam azok élővilágát.
A teljes körű kiszolgálás mellett nem is volt másra gondom, csak a fotózásra, így egy remek hetet tölthettem el ezen a gyönyörű vidéken.

2014.07.01.

Első délutáni utam Bátára vezetett, ahol egy, a már előző évben felfedezett, kisebb holtágat szerettem volna megnézni. Csalódottan láttam, hogy a víz túl mély, a part pedig túl meredek ahhoz, hogy jó perspektívába kerülhessek, ezért tovább bóklásztam a környéken. Rövid utam alatt jó néhány szarvastehenet figyelhettem meg, bár fotózásra sajnos nemigen adtak lehetőséget. A rengeteg szúnyog, és kínzó hőség miatt, hamar visszatértem az autóhoz, és elindultam, a falu felé.
Mivel a Nap még magasan járt, bekanyarodtam egy ismeretlen útra, gondolván, ha látok egy arra érdemes leágazást, gyalog megyek tovább, ha nem, akkor legalább nem kínoztam magam feleslegesen a szúnyogok ezrei között. Hatalmas traktornyomok között evickéltem át, de a talaj szerencsére száraz volt, így nem fenyegetett megfenekléssel... Azonban az út végén zárt kapu fogadott, megfordulásra pedig nem volt lehetőség. Nincs mást mit tenni, elkezdtem kifelé tolatni, ami természetesen azzal végződött, hogy belehajtottam az egyik mély nyomba, és megfeneklettem. Szerencsére mindig hordok magamnál láncot, és csörlőt, ezért 4-5 kemény húzással, visszavontattam az autót a helyes nyomra. Nem volt kedvem megismételni a mutatványt, ezért úgy döntöttem, hogy csak azért is megpróbálkozom a megfordulással. Meglepően jól haladtam, de az utolsó mozzanatban hiba lépett fel, mivel az első kerekeket a bakhátra tudtam irányítani, a hátsók azonban a vájatban ragadtak, ismételten megbénítva ezzel a kardántengelyt... Na, újra elő a láncokat, csörlőt... A szúnyogok csíptek, az erdő sötétedett, de pár óra, és vagy 15 húzás után kint voltam!
A derekam sajgott, a hátam viszketett, fejemről pedig már patakokban ömlött a veríték... elég volt mára... irány haza!

Nagy kócsag - Egretta alba

Gímszarvas - Cervus elaphus



2014.07.02.

A délelőtt, már ismét kint ért, öregapám társaságában. Egy "Telelő" névre hallgató leválasztott dunaszekcsői holtágat látogattunk meg. A sok horgász ellenére elég sok madár megfigyelhető a környéken, és a szoktatás miatt, nem is túl bizalmatlanok...

Bakcsó - Nycticorax n

A kiadós reggeli séta után, egy kényelmes, délutáni leskelődést terveztem, a pár évvel ezelőttről ismert madármegfigyelő toronyból. Mikor megérkeztem a gáthoz, egy behajtani tilos tábla fogadott... Ma már nem szándékoztam gyalogolni, de hát nem lehet olyan messze az a torony, letettem az autót, és irány az út. A forró aszfalton kimerítő volt a talpalás, így időről időre betértem az erdőbe... Az egyik ilyen lekanyarodásnál kijutottam a holtágra, ahol megmozdult az élet! Rétisasok, gémek, kócsagok egész hada repdesett körül, és igen, a túlparton kilenc szarvasbika hűsölt. Némelyikük a vízben, a többi pedig a magas fű árnyékában pihent. Felemelő volt a látvány, de a rám zúduló, éhes szúnyoghadnak köszönhetően egyszerre érezhettem magam mennyben, és pokolban egyaránt. A helyzet súlyosságát mi sem jelezhetné jobban, mint hogy, a lézengő bikákat pár percnyi szemlélődés után kénytelen voltam otthagyni.
Visszatérve a gátra, mit sem törődve a forrósággal, csípéseimet vakarva haladtam tovább. Hát a kilátó messzebb volt mint gondoltam, azaz kicsit több mint 5 km-re, de a szarvasok miatt nem bántam, hogy nem jutottam be autóval.
A toronyban mindössze pár percet töltöttem, mert sötétedés előtt szerettem volna visszaérni, de bevallom, a szarvasos élmény után már nem is nagyon vártam többet ettől a naptól...

Gímszarvas - Cervus elaphus

Gímszarvas - Cervus elaphus

Gímszarvas - Cervus elaphus


Seregély - Sturnus vulgaris


2014.07.03.

Ma ismét a tegnapi partszakaszra látogattam vissza, de most már számítottam a szúnyogokra. A harminc fokos hőség ellenére vastag nadrágot, esőkabátot, vékony kesztyűt, a fejemre pedig szúnyoghálót vettem, és így telepedtem le a magas fűbe. A kezemet, már előre befújtam szúnyogriasztóval, de a vérszomjas rovarokat úgy látszik ez sem tántorította el, átdöfve a vékony szövetet, tovább kínoztak.
Hamarosan egy fiatal bika lépett ki a partra, közelebb mint a tegnapiak. Pár kocka után feltekertem a kétszerezőt, és térdemen támasztva az objektívet, folytattam a fotózását.
A nap további része elég eseménytelenül zajlott, és a folyton a fülembe döngő szúnyogok is nagyon fárasztottak. Már az indulásra gondoltam, mikor a sűrű fűből egy vaddisznó koca lépett elő, idővel előbújó hét malacával. Szép látvány volt ez a kis család az alkonyati fényekben, és mára már nem is kívánhattam többet.

Gímszarvas - Cervus elaphus

Gímszarvas - Cervus elaphus

Gímszarvas - Cervus elaphus

Szürke gém - Ardea cinerea
Nagy kócsag - Egretta alba

Szürke gém - Ardea cinerea

Vaddisznó - Sus scrof

Vaddisznó - Sus scrofa


2014.07.04.

Ez a délután hasonlóan zajlott a tegnapihoz... A különbség, csak egy, a vékony kesztyű alá húzott gumikesztyűben, és az állatok aktivitásának hiányában mutatkozott!
Úgy látszik azért itt sem jut minden napra szarvas, de így legalább lehetőségem nyílt kicsit a madarakat, és a tájat is fotózni...
Hazafelé, a falu határában, a Nap utolsó sugarait kihasználva, még néhány érdekes fotóval gazdagodtam.


                                                                                                            

Kecskebéka - Rena esculenta



Szürke gém - Ardea cinerea




2014.07.05.

Az utolsó napom szerencsére igen aktívan zajlott. Megérkezésemkor hét bika fogadott, és mivel az állványomat is elcipeltem, még videók készítésére is lehetőségem nyílt.

Gímszarvas - Cervus elaphus

Gímszarvas - Cervus elaphus




Gímszarvas - Cervus elaphus

Gímszarvas - Cervus elaphus



Nagy kócsag - Egretta alba

A fotók többsége persze csak dokumentum értékű, számomra mégis csodálatos volt betekintést nyerni ebbe, az eddig csak könyvekből ismert, hamisítatlan gemenci tájba...

2 megjegyzés: