2014. február 8., szombat

72 óra az ölyvek földjén, és egy kis ráadás 2013.11.24. - 2014.02.08.

Ez már a harmadik tél, amikor az egerészölyvek nyomába eredek!
Az eddigi eredménytelenséget a hely zavartságában, és a csali mennyiségében kerestem, ezért idén ezekben igyekeztem a legnagyobb változtatásokat megvalósítani!
Meglátogattuk Léber Norbit, hetvehelyi vadász ismerősünket, aki a megfelelő húsmennyiség kérdését rögtön magára is vállalta, és még javasolt is egy-két helyet, ahol zavartalanul, és egyben eredményesen is fotózhatnék! Rögtön megnéztük a helyeket, majd végül egy vadföld felső részében meg is láttuk az ideális helyszínt!


2013.11.24. - Lesállítás

Nem vesztegettük az időt felpakoltuk a tetőcsomagtartóra az "ellopható lesemet" és indultunk vissza a helyszínre. A bozótosban kitisztítottunk egy megfelelő helyet a lesnek, majd kapával vízszintesre húztuk a földet. Mikor a les már a helyén volt, egy művarjú segítségével megsaccolva az optimális távolságot, egy nagyobbacska gödröt ástunk a zsigereknek, hogy azok a fotókon rejtve maradjanak.

Tereprendezés
Fotó: Mánfai Iván

Leálcázott les

Pár nap múlva, ismerősünk ki is vitte a helyszínre a csalit, bár furcsállta, hogy miért van szükség arra a gödörre, mikor a több mázsányi zsiger negyede sem fért bele!

Zsigerek


2013.11.29.

Alig vártam a hétvégét, hogy az egyetemről szabadulva, végre befeküdhessek a lesbe! Hajnali ötkor szinte kipattantam az ágyból, és nekivágtam a sötét erdőnek, hogy még véletlenül se zavarjam meg a madarakat. Mikor beértem a lesbe, aranysakál vonyítása hasított végig a völgyön! Első ízben, a farkasszerű vonyítástól a hideg szaladgált a hátamon, de kicsit később, még izgatottabban vártam a napfelkeltét... hátha az objektív elé téved ő is!
Sakál sajnos nem jött, viszont olyan élményben volt részem, mint eddig soha! Hollók, és ölyvek egész hada gyülekezett előttem, folyton folyvást verekedve viaskodtak a táplálékért. A kilenc órányi folyamatos fotózástól, estére kellően megfájdult mind a hátam, mind a könyököm, ami nem is lett volna nagy baj, viszont hazafelé kellett volna még az erő a cipekedéshez. A hideg ellen autós ülésfűtéssel, és egy 20 kg-s munkaakkumulátorral védekeztem. Ezt, és a rengeteg egyéb felszerelésemet, egy szánkóra pakoltam fel, ami lefelé a fagyos talajon nagyon jól be is vált, de visszafelé, a felolvadt, ragadós sárban nem tűnt ideális szállítóeszköznek.
Viszont az élmény feledhetetlen, és egyben leírhatatlan, ezért beszéljenek helyettem a képek:

Holló - Corvus corax

Egerészölyv - Buteo buteo

Holló - Corvus corax

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

"Expander"
Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Holló - Corvus corax

Holló - Corvus corax

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

"Inga"
Egerészölyv - Buteo buteo

Holló - Corvus corax

"Zselétorta"
Egerészölyv - Buteo buteo

"Sötét oldal"
Egerészölyv - Buteo buteo

Holló - Corvus corax

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Holló - Corvus corax


Felmálházott, gyerekkori szánkónk




2013.12.05.

A menetrend hasonlóan alakult, bár a zsiger jócskán megfogyatkozott, ezáltal csak néhány ölyv járt le a les elé! Nem is volt ez olyan nagy baj, így talán jobban feltudtam készülni egy egy akcióra, és most már legalább kevesebb árgus szempár leste objektívem minden rezdülését. Viszont volt egy nagyobb gond, amivel meg kellett küzdenem! Akkumulátorom vezetéke zárlatos lett, így alulról, a hideg talaj győzedelmeskedett! Délelőtt kegyetlenül fáztam, de igyekeztem a témákra koncentrálni, ami némileg elterelte a figyelmemet a hidegről!
Délután már a Nap melegítette a sátrat, és kártyámon újabb fotókkal várhattam ki a délután négy órát, hogy haza indulhassak!

"Fehérség"
Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

"Téli reggel"
Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

"Öleb"
Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

"Homorú"
Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo


2014.01.18. - Lesállítás

Kivételesen már decemberben letudtam az összes vizsgámat, így a januárt már az ölyveknek szentelhettem! Hatalmas reményekkel vágtam neki ismét a projektnek, gondolván, ha már késő ősszel ilyen aktívak voltak a madarak, mi lesz itt, ha betör a hideg, és hó fedi a tájat...
A hely adott volt, a les felállításával nem is volt gond, sőt még szemeteszsákokból, egy "esőkabátot" is rágurtniztunk a lesre, így megelőzve az esővíz becsöpögését.
2011-2012 telén próbálkoztam már az egerészölyvek, nagylátószöggel történő megörökítésével, de sajnos kudarcba fulladt a dolog. Körülbelül háromheti munka eredményeként, ezt az egy darab fotót tudtam felmutatni, ami még messze távol áll az elképzeltektől:

Egerészölyv - Buteo buteo


Szó mi szó, gondoltam, ha a madarak már úgyis jönnek a nagy adag zsigerre, miért ne próbálkozzam meg a távkioldós fotózásukkal is! A "dögketrec" a helyére került, a beállításokat kikísérleteztem, szóval ismételten reményekkel telve vártam a fotózást!

Lesállítás
Fotó: Mánfainé Fazekas Ágota

Fóliázás
Fotó: Mánfainé Fazekas Ágota

A beásott "dögketrec"
Fotó: Mánfainé Fazekas Ágota

"Kilátás" a dögketrec felett


2014.01.20.

Mint mindig, most is a hajnali sötétségben érkeztem a les elé, bár ezúttal két géppel, egy nagylátószögű, és egy teleobjektívvel, valamint két vakuval felszerelkezve. A gépekhez, és vakukhoz még tartozott egy-egy talpazatként szolgáló OSB lap is, tovább növelve felszerelésem, amúgy sem csekély súlyát! Bár ez a felszerelés nagyon soknak ígérkezett, karácsonyra kaptam egy kimondottan erre a célra megtervezett kiskocsit, amire az akkumulátor mellett, a rengeteg fotósholmi is elfért! (bár hozzáteszem, a hazafelé előttem magasodó, meredek emelkedő így is keményen kiizzasztott!)
Szóval ott tartottam, hogy hajnalban megérkeztem, és gyenge kis fejlámpám fényénél nekiláttam a nagylátószöges szett összeállításának. Elméletben könnyű volt a dolog, de így, a teljes sötétségben, hidegben azért nem éreztem magam kellemesen, pláne, hogy a körülöttem mozgolódó állatok neszei, folyton kizökkentettek munkámból.
Már kezdett pirkadni, mikor végre bemászhattam a lesbe, és megkezdhettem, kilenc órás műszakomat...
Sajnos, reményeimmel ellentétben, semmi mozgást nem tapasztaltam, így erről a napról, csak egy werk fotót tudok mutatni:

A felállított, és leálcázott távkioldós rendszer


2014.01.22.

Mivel a gép és a két vaku cipelése, és telepítése elég nagy feladatnak bizonyult, úgy gondoltam, hogy, míg az ölyvek nem aktivizálják magukat, szüneteltetem a dolgot!
Sajnos nem is döntöttem rosszul, a nap folyamán csupán ez az egy fácán mutatkozott:

Fácán - Phasianus colchicus


2014.01.24. - Hóvihar

Meglehetősen kellemetlen napot töltöttem a lesben, mert amellett, hogy a madarak még mindig nem jöttek, egy alapos havazás is kijutott, melyet éles, északi szél kísért! Az optikám napellenzője, és a les eleje, teljesen megtelt hóval, így beburkolózva már csak a nap végét vártam...




2014.01.26. - "Húslocsolás"

A csalira negyven liter vizet locsoltunk, amit remek kézikocsimmal, könnyedén lejuttattunk a lesig, így a zsigerek nagy részét napvilágra tudtuk hozni a hótakaró alól...

Fotó: Mánfai Iván

Fotó: Mánfai Iván


2014.01.27.

Ha ölyvek nem is, cinegék már látogatják a dögteret...

Széncinege - Parus major

2014.01.31.

Ha prózai akarok lenni, nyugodtan mondhatom, hogy ez az alkalom mentette meg a januári fotózást attól, hogy kemény munkám teljes sikertelenségbe torkolljon!
Nem merném állítani, hogy egy kép miatt dolgoztam volna ennyit, de szerencsére "Üresség" című fotómmal, azért elégedett lehetek!

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

"Üresség"
Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo



2014.02.03.

Ezt a napot tisztességből még kint töltöttem, bár bevallom, ekkorra már meglehetősen belefáradtam a kényelmetlen, és eredménytelen viszonyokba! A nap, ezúttal is "néma csendben" zajlott, így sajnos ismét bele kellett törődnöm, hogy a "nagylátószögű ölyvnek" még várnia kell...


2014.02.08. - Egy kis ráadás

Egyik este, mikor már azt hittem, ölyves szezonom véget ért, kaptam egy e-mailt Hantai Péter barátomtól, hogy lefoglalták a túrkevei sasos lest három főre, de csak ketten maradtak, ha van kedvem csatlakozhatok hozzájuk!
Még sosem voltam fizetős lesben, de a tanulási lehetőség, és a jó társaság miatt, úgy döntöttem, hogy velük tartok!
Előző nap este indultunk, hogy a hajnal már ott érjen bennünket. Az odafele vezető utat végigbeszélgettük, közben pedig, lestük az útszélén fekvő, elütött állatok tetemeit, ami még jól jöhet majd a les elé. Találtunk egy rókát, nem részletezném, de jobbnak láttuk, ha hagyjuk tovább nyugodni az út menti árokban! Robi (aki megpróbálkozott az állat bezacskózásával), még vagy fél órát öklendezett, a leírhatatlan szagélménytől!

Szerencsére kicsit korán érkeztünk Kisújszállásra, így mielőtt becsengettünk volna vendéglátónkhoz, Péter tanácsára körülnéztünk kicsit a templom melletti parkban. Nem csalódtunk, rengeteg bagoly cikázott a környéken, és néhányat, a fákon ülve, szinte szemmagasságban is megfigyelhettünk, és fotózhattunk.

Erdei fülesbagoly - Asio otus

Mikor elérkezett a hajnali öt óra, találkoztunk Pabar Zolival (http://hungarobirds.com). Átpakoltunk a terepjárójába, és indultunk is a leshez!
Zoli, néhány jó tanáccsal látott el minket, majd távozott, mi pedig elhelyezkedve, izgatottan vártuk a napkeltét!
Annak ellenére, hogy éjjel semmit sem aludtunk, remekül éreztük magunkat, és ha nem is volt túl nagy mozgás, azért akadt látnivaló bőven! Sikerült készítenem egy két jó fotót, és hatalmas élmény volt látni életem első parlagi sasát!
Szó mi szó, ez a nap feltette a koronát, az élményekben amúgy is gazdag ölyves szezonomra!

Fotó: Krémer Róbert

Fácán - Phasianus colchicus

Parlagi sas - Aquila heliaca

Parlagi sas - Aquila heliaca

Parlagi sas - Aquila heliaca

Vetési varjú - Corvus frugilegus

"Színfolt"
Fácán - Phasianus colchicus

Dolmányos varjú - Corvus cornix

Szarka - Pica pica

"Középpont"
Szarka - Pica pica

Dolmányos varjú - Corvus cornix

Kékes rétihéja - Circus cyaneus

Szarka - Pica pica

"Terepszín"
Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Dolmányos varjú - Corvus cornix

Egerészölyv - Buteo buteo

"Kalóz"
Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Egerészölyv - Buteo buteo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése