2013. augusztus 19., hétfő

Élet a halastó partján 2013.07.30. – 2013.08.19.

Édesapámmal már 2009-óta minden nyáron eltöltünk néhány napot-hetet egy baranyai halastó partján. Idén sem volt ez másképp. Megérkezvén a területre, üdvözöltük vendéglátóinkat, majd nekiláttunk a tábor felépítésének. Az előző pár év már kellően rutinossá tett minket, így minden gördülékenyen haladt.
Másnap reggel megkaptuk jól megszokott, és nagy becsben tartott csónakunkat is, mely nagyban megkönnyíti munkánkat, és a rabsicok riogatásával legalább mi is hozzátehetünk valamit a tó védelméhez, meghálálva a rengeteg örömöt, amit ez a hely nyújt.

Táborozásunk fő célja természetesen a fotózás, emellett mégis rengeteg élményt, és emléket szerzünk, amit sosem feledünk el. De akárhogy is, a várva várt képek nem készülnek el maguktól, ezért az első napok a lesek helyének megtervezésével, és kihelyezésével teltek. Fotós élményeinket igyekeztem pontokba szedni, melyek alább olvashatók:


Les a parton:

Talán az egyik legkényelmesebb búvóhelyünk a tábortól mindössze kőhajításnyira álló reflexüveges lessátor, melyben fekve, kellemesen el lehet tölteni a fotózásra szánt időt. A fények körülbelül reggel hétkor válnak ideálissá, ezért a hajnali kelést is megspórolhattuk.
A helynek nincs nagyobb különlegessége, általában ugyanazok a fajok járnak be, mégis készülhetnek innen érdekes képek.

A lesből (talajon) megfigyelt madárfajok sora (nem kizárólag ebben az évben!):

- Barázdabillegető
- Billegetőcankó
- Jégmadár
- Mezei veréb
- Guvat
- Vízityúk
- Kis lile
- Törpegém
- Kis kócsag
- Sárszalonka

A parti les, háttérben a táborral
Fotó: Mánfainé Fazekas Ágota

Vízityúk - Gallinula chloropus

Barázdabillegető - Motacilla alba

Barázdabillegető - Motacilla alba

Barázdabillegető - Motacilla alba

Barázdabillegető - Motacilla alba

Atalanta-lepke - Vanessa atalanta

Barázdabillegető - Motacilla alba

Barázdabillegető - Motacilla alba

Barázdabillegető - Motacilla alba

Mezei veréb - Passer montanus

Barázdabillegető - Motacilla alba

Barázdabillegető - Motacilla alba

Barázdabillegető - Motacilla alba

Barázdabillegető - Motacilla alba


Jégmadár - Alcedo atthis

Billegetőcankó - Actitis hypoleucos

Billegetőcankó - Actitis hypoleucos

Vízityúk - Gallinula chloropus

Vízityúk - Gallinula chloropus

Vízityúk - Gallinula chloropus

Barázdabillegető - Motacilla alba

Barázdabillegető - Motacilla alba


Kockás sikló - Natrix tessellata


Kidőlt nádak között:

Épp úszólesemmel bolyongtam a nádasban, mikor észrevettem egy csapat szárcsát, amint egy vízbe borult nádcsomón, pihentek. Megtetszett a jelenet, és mivel más téma nem is nagyon akadt, elkezdtem szép lassan közelíteni feléjük. Már-már fotózható távolságba kezdtem érni, mikor egy szürke gém érkezett nagy hanggal a nádra, szétrebbentve ezzel a kis csapatot. Na nem sokat bánkódtam, jó lesz nekem a gém is, de úgy tűnik csak a kötözködés volt a cél, mert azon nyomban távozott is. Jobb híján beálltam e helyre és vártam. A szárcsák kezdtek is visszaszivárogni az ülő alkalmatosságra, de sem a háttér, sem a távolság nem bizonyult ideálisnak.
Mikor lement  a nap, kimásztam a lesből, és a könnyen mozgatható nádat behúztam egy nekem ideális helyre. Gondoltam, ha már itt vagyok, és muszáj zavarognom, rögtön előkészítek egy másikat is, hátha ott egyéb fajok is felbukkannak.
Ezek után, délutánjaim nagy részét már a nádak előtt töltöttem, várva a megfelelő pillanatokat. Többnyire a szárcsákat fotózhattam, melyek remek lehetőséget adtak az érdekesebb pillanatok megörökítésére is.
Egyik nap, épp a baloldalt kihelyezett nádas mellett leselkedtem, mikor látom, hogy egy barátréce úszik el a hátam mögött, és egyenesen a kis bozótos túloldalán fekvő beülőre telepedik fel, ami mellet a délután nagy részét töltöttem. Először nagyon mérges lettem, de gondoltam próba-szerencse, megpróbálok átcserkelni, és megfotózni ezt az általam ritkán látott, gyönyörű récét. Fura helyzet volt, mert ilyenkor sietni nem lehet, nehogy a hirtelen mozgással elriasszam a madarat, mégis hamarabb oda kell érni, mintsem magától távozna. Hatalmas örömömre sikerült, és a gyönyörű fényekben szép felvételek készülhettek.

A nádakon, és a kis öböl vízén megfigyelt fajok:

- Szárcsa
- Barátréce
- Cigányréce
- Böjti réce
- Kis vízicsibe
- Barázdabillegető
- Tőkés réce
- Kis kócsag
- Nagy kócsag
- Szürke gém

Fotó: Mánfainé Fazekas Ágota

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

"Tolltartó"
Szárcsa - Fulica atra

"Indián"
Szárcsa - Fulica atra

Böjti réce - Anas querquedula

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Barátréce - Aythya ferina

Barátréce - Aythya ferina

Barátréce - Aythya ferina

Barátréce - Aythya ferina

Barátréce - Aythya ferina

Barátréce - Aythya ferina

Barátréce - Aythya ferina

"Gyöngyszem"
Barátréce - Aythya ferina



Barátréce - Aythya ferina

Szárcsa - Fulica atra

Barátréce - Aythya ferina

Barázdabillegető - Motacilla alba

Szárcsa - Fulica atra



A káró projekt:

A történet megértéséhez kicsit régebbre kell visszatekinteni, egész pontosan 2012. nyarára. A táborozásra szánt időnk már fogytán volt, de mikor kifigyeltem egy, a kárókatonák által igen kedvelt ág-bogot, nem állhattam, hogy ne próbálkozzam meg a fotózásukkal. Méghozzá, nem is egy átlagos fotót terveztem. Egyik délután kimentünk a helyszínre, és nekiláttunk a munkálatoknak. Levertünk egy karót az ideális helyre, majd erre felrögzítettünk egy „fényképezőgép modellt”, mely arra szolgált, hogy míg a madarak megszokják a helyzetet, ne az értékes felszerelést kelljen kint hagynom. A terv álomszerűen működött, a kormoránok három nap múlva meg is szokták a zöld csomagot. Itt kezdődtek az izgalmak. Ki kell cserélni a modellt az igazi fényképezőgépre. A nappali mozgolódással nem kockáztathattuk a projekt sikerét, így éjjel, lámpafénynél kellet mindent megcsinálni. Egyszerűnek tűnik, de be kell vallanom nem volt az. A  kép megkomponálása is elég nehezen ment, de az igazi nehézségek a távkioldó vezetékének lefektetésével kezdődtek. A leshelyet már nappal kinéztük, de miközben a vezetékkel arra igyekeztünk, az váratlanul rövidnek bizonyult. Szerencsére szél nem volt, de így is nagyon kellett küzdeni a csáklyákkal, hogy a vezetéket el ne szakítsuk, vagy a gépet karóstól a vízbe ne rántsuk. A szerencsés partot érés után felállítottuk a lessátrat, és indultunk a táborba.
Kora reggel már a sátorban leselkedtünk. Sajnos egy kis zavarást kénytelenek voltunk eszközölni, mert csak akkor fedeztük fel, hogy az UTP kábel úszik a víz felszínén. A problémát gyorsan orvosolva folytattuk a „fotózást”.
Szomorú, de összesen két nap maradt a nyaralásból, és a kárók nem tértek vissza. Talán az éjszaki mozgolódás, a sátor jelenléte, vagy a kábellel való ügyködés zavarhatta meg őket, de a sok munka ellenére fotó nélkül maradtam.

Kormoránok a "fényképezőgép modell" előtt

"Az el nem készült fotó"

A sikertelenség után egy egész évig tervezgettem a fotó kivitelezését, és persze mikor idén megkaptuk a csónakot, első utunk újra a „kárós fához” vezetett.
A fa eltűnt!
Keserű szájízzel, de túltettük magunkat a dolgon, és egy kicsit csavarva a témán belevágtunk egy másfajta kormorán fotózásba. Ebben az esetben a madár mint fő téma, egymagában szerepel a képen, hasonlóan a 2011-ben készített róka fotómhoz (http://manfaibence.blogspot.hu/2012/09/a-roka.html). A kárók viselkedését már elég jól kifigyeltük, és nyilvánvalóvá vált, hogy szeretnek a nagyobb öblök, jó kilátást biztosító „vízi objektumaira” felülni. Szerencsére kevés ideális alkalmatosság volt a tavon, ezért nekiláttunk, hogy csináljunk egy hasonlót. Először is keresni kellet egy fát, ami egyrészt önmagában is dekoratív, másrészt olyan az íve, hogy mindkét vége a víz alatt végződik. Az ág begyűjtése után ismét a helyszínre siettünk, és levertünk egy karót. Ezt a víz alatt elfűrészeltük és a géppel méregetve a látványt felszögeltük rá a beülőt. A gépet tartó karó rögzítése már könnyebben zajlott, de arra is ráment egy kis idő. Következett a vezeték lefektetése. A korábbiakból tanulva, idén már egy jó adag hulladék csavarral érkeztünk, amit adott távolságonként a vezetékre rögzítettünk. Ez azért is fontos, mert a vezeték a tó medrében fekszik, és így, az arra tévedő csónakok csigája nem tud belegabalyodni, lerántva ezzel a gépet. A lényeg, hogy a kioldó kapcsoló fele egy harmadik karóra került, melyet a nádasban rejtettünk el. A tesztelés után lezacskóztuk a kioldót, majd lezacskóztuk a gépet is úgy, hogy csak a frontlencse maradt szabadon.
Ahogy lenni szokott, ebben az esetben is a gyakorlat hozta elő a hibákat. A gépet szinte egyfolytában bolygatni kellett, a legváltozatosabb okok miatt. Előfordult, hogy „valaki” belefosott a lencsébe, felverődött a víz, lemerült az akkumulátor, megtelt a memóriakártya, a fények miatt újra kellett tájolnunk mindent, a gépet kétszer el kellett bontani az előre jelzett hatalmas vihar miatt, és persze jelen volt a tó fogalmát meghazudtoló folytonos vízingadozás, mely egyrészt veszélyeztette a gép épségét, másrészt a pontosan beállított beülőt hol ellepte, hol az alá bukott leleplezve ezzel annak  rejtett rögzítését.
Persze a projekt nem csak munkával és problémákkal volt tele. A lest általában (a feljebb már említett) kidőlt nádak közül tartottam szemmel, és ha akció volt, onnan osontam el a kapcsolóig. Három alkalommal figyeltem meg kormoránt a gép előtt, és fotogén voltuknak köszönhetően igen érdekes felvételek készültek. Egyszer egy szürke gém is beszállt a kamera elé, de sajnos nagyon résen volt, így a kihelyezett géppel nem készülhetett fotó róla.
Bevallom, rengeteg munka volt ebben a pár fotóban, az mégis kétségtelen, hogy megérte. Felemelő érzés volt, mikor a távolból megpillantottam a gép előtt mindössze pár arasznyira pózoló madarat, majd a nap végén, a nejlont lebontva, az elkészült fotók is elém tárultak.

Fotó: Mánfainé Fazekas Ágota

Fotó: Mánfainé Fazekas Ágota

Fotó: Mánfai Iván

Fotó: Mánfainé Fazekas Ágota

Szürke gém a kihelyezett fényképezőgép előtt

Kormorán a kihelyezett fényképezőgép előtt

Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

"Hallé"
Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

"Vitorlás"
Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

"Forgalomirányító"
Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

"Káró ász"
Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

"Raptor"
Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

"Horog"
Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo



Úszóles a mocsárban:

Sokat hangoztatom, hogy az úszóles legnagyobb erénye, hogy mobilitása révén olyan fotók is készülhetnek, melyek más módon csak rengeteg munka árán születhetnének meg. A mocsár nádutcáit járva számos alkalommal fotózhattam mocsári teknőst, békákat, és olyan madarakat, vagy helyzeteket, melyeket fix lesből képtelenség lenne megörökíteni.

Fotó: Mánfainé Fazekas Ágota

Vízityúk - Gallinula chloropus

Kecskebéka - Rana esculenta

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Mocsári teknős - Emys orbicularis

Nagy kócsag - Egretta alba

Barázdabillegető - Motacilla alba

Jégmadár - Alcedo atthis

Kecskebéka - Rana esculenta



Egyéb fotók:

Itt jószerivel, a csónakból készült fotók láthatók, egy-két elvontabb „művészfotóval” kiegészítve. Amit fontos megemlítenem, az az idén első ízben megfigyelt szerkők, és a táborunkban olykor-olykor felbukkanó hermelin. Az aranyos kis jószág szinte semmi félelmet nem mutatott. Egyik este a táborban pakolászva lettünk figyelmesek rá, hogy két lábra ágaskodva figyeli beszélgetésünket. Valószínűleg tartott tőlünk, de kíváncsisága nem hagyta nyugodni, és hol itt, hol ott bukkant fel egy-egy pillanatra, lehetőséget adva néhány dokumentum fotó elkészítésére.

Fotó: Mánfainé Fazekas Ágota

Fotó: Mánfainé Fazekas Ágota

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

"Juhászt terelő vadak"
Szürke gém - Ardea cinerea
Seregély - Sturnus vulgaris

Seregély - Sturnus vulgaris

Seregély - Sturnus vulgaris

Kormos szerkő - Chlidonias niger

Kormos szerkő - Chlidonias niger



Hermelin - Mustela erminea


Bakcsó - Nycticorax nycticorax

Szárcsa - Fulica atra



Köszönetnyilvánítás:

Először is köszönöm Mánfai Ivánnak, aki végig kitartott mellettem, és közreműködésével elősegítette a fotók elkészítését.

Köszönöm a tó dolgozóinak felénk tanúsított bizalmát és segítségét:
Mihálfy Ferenc
- Patak Zoltán
- Nagy Lajos

Továbbá köszönettel tartozom a következő személyeknek, akik idén meglátogattak  bennünket, esetleg pár napot velünk is töltöttek, és nem utolsó sorban élelmezésünket segítették:

Mánfainé Fazekas Ágota

Bödecs Tamás
- Mánfai Zoltán
- Märcz Károly

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó!A kormis projekt meg szuper!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gábor, örülök, hogy tetszenek!

      Törlés
  2. Gratulálok a jó projekthez! Izgalmas lehetett. Remek fotókat sikerült készítened!
    Az én úszólesem is ilyen pvc csöveken fekszik, de abban csak feküdni lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Tibor!
      Igen, a vízi lesekhez kiváló anyag a pvc...

      Törlés
  3. Hatalmas ez a kormos project, ismerősek a negatív és a pozitív élmények is egy ilyennel kapcsolatban...:)
    Grat !

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok! Most nézegettem végig! Csillagos 5-ös! :)

    VálaszTörlés