2013. november 2., szombat

Vegyes érzések 2013.09.11.-2013.11.02.

Az új objektív 2013.09.11.

Még a tavasz folyamán sikerült egész jó áron vennem egy "Canon EF 300 mm f/2.8L IS USM" objektívet. Természetesen az ember ilyenkor nagy rizikót vállal, hiszen egy tizenkilenc éves darabról van szó, melynek kipróbálására nincs lehetőség (mivel interneten keresztül Amerikában vettük).
Szerencsénk mégsem hagyott el bennünket, mert annak ellenére, hogy a "jellemző" ár feléért megkaptuk, remekül muzsikál.

Köszönöm a segítséget Jilling Tamásnak és Családjának, továbbá azoknak, akik segítettek az objektív Magyarországra jutásában!

Canon lens EF 300 mm 1:2.8 L USM
Forrás: www.ebay.com

Fotó: Fazekas Ágota


A szántó szélén "VOLT" egy lesem

2013.09.20.

Konkrét fotózási elképzelésem nem volt, de az új objektívet mégiscsak illene kipróbálni a rendeltetésének megfelelően. Van is egy megszokott helyem Abaliget felett, ahol (ha nem is kecsegtet nagy eredménnyel) már volt szerencsém eltölteni néhány kellemes órát.
Kora reggel érkeztem a helyszínre, összedobtam a lesemet, majd kezdődött a fotózás. Fotótéma nemigen akadt, viszont az úton bóklászó emberekből már annál több. Meg is elégeltem a dolgot, irány haza...


2013.09.21.

Már a tegnapi nap folyamán kifigyeltem, hogy a szántóföld másik felén még világosban is kint bóklásznak az őzek. Megtetszett a helyzet, főleg, hogy a kis erdő tövében út sem vezet, ami odacsalogatná a lelkes turistákat. Délután felállítottam a lest, és berejtettem a diófa alá.

Hajnali fél ötkor kelés, irány a temető. Itt letettem a kocsit, majd a temetőn és a szántóföldön még teljes sötétségben átkelve bejutottam a lesbe. Nem rajongok a korán kelésért, de megvan a maga hangulata, és általában az eredmény tekintetében is elég kifizetődő.
A kihelyezett kukoricára fácánt, a darab húsra és két tojásra pedig rókát vártam. Érdekes, hogy a természetben az ember ritkán kapja azt amire számít, mégis kevés az olyan alkalom, mikor elégedetlenül fejezi be a "munkáját". Mikor a kis erdő már beengedte a fényt a területre, egyszer csak szárnysuhogást hallok. Félve lesek ki, mikor látom, hogy egy egerészölyv ül a csalétektől mindössze pár méterre. Izgatottságomban a kelleténél nagyobbat rántok az objektíven, és a madár felrepül. Mérges vagyok, mert egy szép fotót szalasztottam el, és nem valószínű, hogy ez a madár még visszatér a nap folyamán.
Tévedtem! Körülbelül fél óra múlva az ölyv ismét előttem huppan. Az objektívet csigalassúsággal mozdítom, de a madár ismét felrepül.
Számítva a következő landolásra is, a gépet ráállítom a csalira, és elhatározom, hogy míg az ölyv bele nem kezd a táplálkozásba nem mozdulok. Szerencsém volt, mert harmadszor is visszatért. Küzdöttem magammal, de megálltam, hogy ismét megpróbálkozzam a fotózásával, és türelmesen vártam az evés pillanatát. Szép lassan, bizalmatlanul méregetve oda is totyogott a húshoz, majd vártunk mindketten. Büszke voltam, hogy így majd elkészül a várt fotóm, de tévedtem... a madár teljesen "indokolatlanul" felszállt, és hiába vártam, nem tért vissza.


2013.09.22.

A tegnapi fél sikeren felbuzdulva, ma ismét a sötét lesben vártam a napfelkeltét. A fotózásra szánt területet még árnyék borította, de a magasabban fekvő domb tetejét már szépen megsütötte a Nap. Oldalra pillantva, a legszebb fényekben egy őz tűnt fel. Lelkes kattogtatásom aggodalommal tölthette el, hiszen folyton riasztó hangját hallatta, kíváncsisága mégis közelebb hajtotta. A lesezés további részében nemigen történt más, számomra mégis bearanyozta a napot.

Európai őz - Capreolus capreolus

Európai őz - Capreolus capreolus

Európai őz - Capreolus capreolus



2013.09.25.

A következő két napon be kellett mennem a suliba, de már alig vártam a szerdát, hogy a hajnalt ismét a lesben tölthessem. A koránkelést már teljesen megszoktam, és sietve keltem át a puha szántóföldön. A tarlót a legutóbbi alkalom óta felszántották... nem örültem a dolognak, mert így valószínű, hogy a fotós hely is tönkrement, de haladtam tovább. Mikor megérkeztem megszédültem a sötétben. Fel alá járkáltam az erdő szélén, de a les nem volt meg. A benne hagyott pulóverek kidobálva... Úgy álltam ott mint akit fejbe vertek. A tehetetlen düh remegett bennem, de nincs mit tenni, a kiszórt holmit összeszedtem, és irány haza. Kora reggel, már jobb fényviszonyok között visszatértünk a területre, de a szántáson kívül semmilyen más nyomra nem bukkantunk. Pár napig kérdezősködtünk a faluban, a helyi gazdákat és traktorosokat sorba véve, beszéltünk a terület tulajdonosával, de senki nem tudott semmit, ezért előrébb mi sem jutottunk.


Az új les

Jó pár hét eltelt, mire úgy ahogy túltettem magam a lopáson. Ez idő alatt a fényképezőgépre nézni se bírtam, és semmi más nem járt a fejemben.
Örökké azonban nem kesereghet az ember, tehát tervezgetni kezdtem egy "ellopható lest". Az ötlet nem feltétlenül az olcsóságra ment ki, inkább a minimális befektetett munkára, és az egyszerű, gyorsan összeszerelhető konstrukcióra. Két nap alatt (a tervezést is beleértve) összedobtunk egy könnyű faszerkezetet.
A les lényege, hogy hevenyészettségének ellenére a kilátás, és az objektív mozgatása teljesen profin működhessen, ezért varrtam egy (az előző leséhez hasonló) előlapot, ami a váz elejére feltépőzárazható.
Beszereztem két darab 3x3 m-es álcahálót (az árakat elnézve, kb. egy áráért), de mint kiderült, ez nem fed kellőképp, ezért a legolcsóbb műszálas anyagból oldottam meg a les lefedését, és erre kerültek a hálók a plusz álcázás végett.
Íme a les:

Fotó: Mánfai Iván

Fotó: Mánfai Iván

Fotó: Mánfai Iván


BPH kiállítás 2013.10.19.

Lassan három éve vagyok tagja a Birdphotography.hu, a magyar madárfotósok közösségi oldalának. Rengeteget köszönhetek ennek az oldalnak, hiszen sok mindent megtanulhattam itt a madárfotózásról, képkidolgozásról, és egyéb fortélyokról, úgy hogy az itt töltött idő élvezetes legyen.
Az oldalon minden héten kihirdetésre kerül a "Hét fotója" cím. Az oldal vezetőinek szorgalmának, és lelkesedésének köszönhetően már második alkalommal kerül megrendezésre a -"Madarak földön, égen" Válogatás a BirdPhotography.Hu fotósainak munkáiból- című kiállítás. 52 hét, 52 fotó, 52 fotós! Mivel egyik alakalmommal "Vadakat terelő juhász" című képem kapta a "Hét fotója" elismerést, az idei kiállításon én is, mint szerző vehettem részt.
Nagyon vártam már ezt a napot, hiszen egy kiállítás mindig nagy dolog, de ebben az esetben a legfelemelőbb mégis az volt, hogy a virtuális világ végre valósággá válik. Itt összeismerkedhettem néhány remek emberrel, akiknek munkásságát már régóta ismerem és tisztelem, és ez számomra felülmúlhatatlan.

"Vadakat terelő juhász"

Meghívó
(Forrás: Birdphotography.hu)


A kiállított képem, Lóki Csaba, Oláh Gábor és Selmeczi Kovács Ádám remek fotóinak társaságában
(Forrás: Birdphotography.hu)

(Forrás: Birdphotography.hu)


Nílusi ludak 2013.10.20.

Először a Birdphotography.hu-n, majd a tegnapi kiállításon is szóba került, hogy a Pécstől mindössze pár kilométerre fekvő halastavaknál megjelent négy nílusi lúd.
Segítőinknek köszönhetően másnap délután már a tavak környékét böngészve kerestük a ludakat. Egy jókora kört téve a keleti részen már az autó felé tartottunk, mikor az út túloldalán, a nevelőmedencék partján kiszúrtuk a madarakat.
Tegnap az is szóba került, hogy a madarak elég bizalmasak, ezért nem szükséges lessátor, mindössze lehasalva, kúszva-mászva érdemes megközelíteni őket, nehogy felrepüljenek.
Hát belevágtunk a fotózásba...
Kellemes délutánt tölthettünk el itt, és egy érdekes fajról, jó fotókkal gazdagodhattunk.

Köszönjük a lehetőséget és a segítséget Völgyi Sándornak, Ónodi Miklósnak és Lóki Csabának!

Nagy kócsag - Egretta alba


Fotó: Mánfai Iván

Fotó: Mánfai Iván

Nílusi Lúd - Alopochen aegyptiaca

Nílusi Lúd - Alopochen aegyptiaca

Nílusi Lúd - Alopochen aegyptiaca

Nílusi Lúd - Alopochen aegyptiaca

Nílusi Lúd - Alopochen aegyptiaca

Nílusi Lúd - Alopochen aegyptiaca

Nílusi Lúd - Alopochen aegyptiaca

Nílusi Lúd - Alopochen aegyptiaca

Nílusi Lúd - Alopochen aegyptiaca

Nílusi Lúd - Alopochen aegyptiaca

Nílusi Lúd - Alopochen aegyptiaca

Nagy kócsag - Egretta alba


Lesállítás

Mikor a nílusi ludak után bóklásztunk a tó körül, úgy döntöttünk, ha megkapjuk a megfelelő engedélyeket, leseket is állítanánk a madarakban gazdag, leeresztett tómederben.
Mikor minden sínen volt, kilátogattunk a tóhoz, hogy kinézzük a lesek pontos helyeit. Még okt. 17.-én volt szerencsém úgy megcsúszni, és berúgni az ajtó alá, hogy a nagylábujjamról a fél körmöm keresztbe repedt és lehasadt. Sajnos a sérülés még túl friss volt, ezért cipő gyanánt jobb lábamon egy strandpapucsot viseltem. Úgy gondoltam, hogy így nem fogok bemászni a puha iszapos mederbe, csak a partról figyelem a madármozgást és az alkalmatos helyeket. Természetesen nem én lennék, ha ezek után nem másztam volna meg papucsos lábbal a térdig érő iszapot, de a megfelelő helyek megvoltak, szóval megérte...


2013.10.23.

A délutáni lesnek a tó déli partjánál lévő kis tocsogó mellett néztük ki a helyet. Bár egy mobil reflexüveges lessátorról van szó, mobilitása mégis korlátozott, mivel egyben nem szállítható (rövid távon sem), szóval a híg iszapon kellett építkezni.
Pár hajnali és délutáni alkalmat eltöltöttünk itt, de eredményt nemigen hozott, madarat alig figyeltünk meg a lesből.

A kinézett helyszín
Fotó: Mánfai Iván

Fotó: Mánfai Iván

Fotó: Mánfai Iván

Fotó: Mánfai Iván

Fotó: Mánfai Iván


2013.10.24.

Hajnali leshelyül egy nagyszerű helyet találtunk. A lest egy, a madarak által igen kedvelt vizenyős rész kellős közepén állítottuk fel, ennek ellenére (a kis szigetek mentén), ha nem is száraz lábbal, de igen könnyen megközelíthető volt.

Szinte csodának számít ilyen száraz pontra bukkanni ebben a sártengerben
Fotó: Mánfai Iván

A felállított les, háttérben vaddisznócsapával
Fotó: Mánfai Iván


Hajnal a tómederben 2013.10.26.

Azt már megtanultam, hogy érdemes korán kelni. Sőt még korábban! Számításaink szerint másfél óra szükséges az ébredés pillanatától a lesbe jutásig. A kapkodás elkerülése végett szeretek körülbelül egy órával napkelte előtt befeküdni, így nem kell aggódni, hogy rám világosodik, és az egész fotózás tönkremegy. Szóval négykor keltünk...
Bevallom, kicsit féltem a sötétben való iszapjárástól, de szerencsére könnyedén bejutottam a lesbe, és kényelmesen vártam a pirkadatot. Már világosodott, mikor az itt ott vadászgató szürke gémek kezdtek kibontakozni a sötétségből. Próbáltam valamit kihozni a témából, mikor szinte hangtalanul leszállt a túlsó nádas tövébe egy tucatnyi fehér madár. Először azt hittem kócsagok, de a fényképezőgéppel is megvizsgálva őket, meg kellett állapítanom, hogy kanalasgémek érkeztek. Körülbelül öt éve várok erre a pillanatra. Még a Kis-Balatonon láttam néhány példányt, azóta a kedvenc madaraim. Több alkalommal álmodtam is velük...

Keresgélő kanalasok a hajnali fényben:



A lesem belülről

Szürke gém - Ardea cinerea

Kanalasgém - Platalea leucorodia

Szürke gém - Ardea cinerea
és
Kanalasgém - Platalea leucorodia

Szürke gém - Ardea cinerea

Fehér gólya - Ciconia ciconia

Kanalasgém - Platalea leucorodia

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea
és
Kanalasgém - Platalea leucorodia


Hajnal a tómederben 2013.10.27.

Sok hozzáfűzni való nincs a dologhoz, ismét egy remek hajnalt tölthettem a lesben, és néhány jól sikerült röpképpel is gazdagodtam.

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Kanalasgém - Platalea leucorodia

Kanalasgém - Platalea leucorodia
és
Daru :)

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea



Hajnal a tómederben 2013.11.01.

Mindenszentek napján, a hajnal ismét a mederben talált. A lesbe érve keserű dolog fogadott. Eltűnt a gumimatracom. Nem, természetesen nem a matrac sorsa izgatott, sokkal inkább aggasztott a reggeli hideg iszapon töltött néhány óra átvészelése, és az a tény, hogy még egy ilyen elkerített, megbízható helyen is "lopnak".
Szürke gém akadt bőven a tavon, de a talaj annyira hűtött alulról, hogy nem tudtam a témákra koncentrálni. A fotózást elég hamar le is fújtam, és csak reménykedtem, hogy nem lesz tüdőgyulladás a vége...




Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea
és
Kanalasgém - Platalea leucorodia


Lesbontás 2013.11.02.

A matrac eltűnése, és a hideg iszapon eltöltött néhány óra kicsit elvették a kedvemet a fotózástól, ezért úgy döntöttem, csak jövőre folytatjuk. Épp a kint lévő les felé tartottunk, mikor egy távoli nádfal tövében kiszúrtunk valami élénkzöld foltot, a matracomat! Elképzelésem sem volt, hogy ez hogy lehetséges... A les gyors lebontása után sietve kipakoltunk a partra, majd elindultunk a rejtély felfedezésére . A válasz engem is meglepett. A matrac egy nagyon híg részen volt, amit képtelenség megközelíteni, vagy elhagyni nyom nélkül... Hát nyom az volt bőven! Számlálhatatlan vaddisznó nyom vette körül a matracot :). Még most is nehezen tudom elképzelni, de nagyon úgy fest, hogy az egyik játékoskedvű disznó bekukkantott a lesbe és mivel megtetszett neki a matrac, kirángatta azt, majd átvitte a tó másik felére.
Mindenesetre volt pár, vad elképzelésünk, részben arról, hogy megfotózom a disznót szájában a matraccal, a másik pedig, hogy a lesben fekve egyszer csak megjelenik az állat feje, és kicibálva alólam a matracot távozik...
Szóval, kalandos úton a matrac is megkerült, és mi is megnyugodhattunk, hogy kint hagyott holmijaink, jövőre is biztonságban lesznek (kivéve a vaddisznóktól!!!!).



Végeredményben, egy pozitív időszakot tudhatok a hátam mögött, és ha történtek is kellemetlenségek, mindig van ami ösztönözzön, hogy érdemes folytatni ezt a koránt sem egyszerű "sportot"...

6 megjegyzés:

  1. Szia Bence!
    Remek fotók egy remek helyről! :)
    Biztos vagyok benne, hogy a folytatást is éppen úgy fogod élvezni, mint ezt az első pár napot. Vigyázz, ha Pellérd rabul ejt, nem menekülsz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Sanyi!
      Köszi, azt hiszem, a rabul ejtésen már túl vagyok! :)

      Törlés
  2. Szeretem,ha a képek mellé megfelelő"mennyiségű"sztori is társul!Ez ilyen volt!Nagyon élveztem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha elgondolkozok, hogy megéri e ezeket a bejegyzéseket megírni, de ha már néhány embernek tetszik, akkor feltétlenül...
      No meg nekem is jó számvetés!

      Köszi Gábor!

      Törlés