2015. november 3., kedd

ÉTF 2015

Az ÉTF rövidítés természetesen nem mást takar, mint Magyarország egyik legszínvonalasabb fotópályázatát, mely az Év Természetfotósa elnevezést viseli.

Idén is nagy izgalommal, és hosszas válogatással készültem a megmérettetésre.
A pályázaton a kiírók 13 kategóriában várták a pályaműveket, azonban kategóriánként maximum 5, összesen pedig 25 képet lehetett beküldeni.

A zsűrizés összesen három fordulóból állt.
Az első egy "igen-nem" rendszerrel működő értékelés, melyben kiválasztották a beérkezett - körülbelül 4000 - fotóból a legjobb kb. 1000-et, melybe nekem a 25 beküldött képemből 10 jutott be.

A következő már egy nyilvános, online is követhető forduló volt, melyen a zsűritagok 1-től 9-ig pontozták az alkotásokat, leszűkítve ezzel a fotók számát, körülbelül 400-ra.
Ezután már csak két képemért kellett izgulnom ("Kacsaláb" - Madarak viselkedése kategória; "Fehér" - Állatok és környezetük kategória), melyeknek bekérték az eredeti kamerafájljait, és a szerző által megfogalmazott képleírásokat.

"Kacsaláb":
"Kacsaláb"
Szárcsa - Fulica atra

2015 tavaszán lehetőségem nyílt, hogy rendszeresen felkeressem a Pécstől délnyugatra fekvő halastavak környékét. Látogatásaim során megfigyelhettem a madarak mozgását, szokásait, majd egy kisebb szigeten felállítottam saját készítésű fekvő-lessátramat, melyet a tó végéből, mellcsizmában tudtam megközelíteni. A több száz, lesben töltött óra során készülhettek, a szokásostól kissé eltérő, érdekesebb jeleneteket megörökítő felvételek is. Ezen a fotón egy táplálkozó szárcsa látható, melyet hosszas próbálkozás után, a víz alá bukás pillanatában sikerült lencsevégre kapnom.

Gépváz: Canon EOS 7D
Objektív: Canon EF 300mm f/2,8L IS USM + 1.4x
Expozíciós adatok: ISO 400, zársebesség 1/2500s, rekesz f/6,3
Egyéb eszközök: fekvő-lessátor


"Fehér":
"Fehér"
Kis hattyú - Cygnus columbianus


2015 januárjában három barátommal pár napos fotós túrát szerveztünk a görögországi Kerkini tóhoz. Már hazafelé tartottunk, mikor egy öbölben egy csapat rózsás flamingóra lettünk figyelmesek. Felszerelésem a csomagtartó legmélyén volt, ezért egyik barátom kéznél lévő másodgépét kaptam kölcsön (amit ezúton is köszönök neki), így nem maradtam le a bolgár hegyek előtt elhúzó kis hattyú (Cygnus columbianus) csapat megörökítéséről sem.

Gépváz: Canon EOS 6D
Objektív: Canon EF 70-200mm f/4L IS USM + 1.4x
Expozíciós adatok: ISO 50, zársebesség 1/400s, rekesz f/7,1
Egyéb eszközök: -


Hamarosan elérkezett a végső megmérettetés, melyen a zsűri kiválasztotta a kiállításra kerülő, mintegy 100 fotót. "Fehér" című képem sajnos a célegyenesben elbukott, azonban "Kacsaláb" névre hallgató fotóm bekerült a kiállítás anyagába.

Külön büszkeséggel töltöttek el azok a szavak, melyek Dr. Kalotás Zsolt szájából hangzottak el a fotóm kapcsán:


Bár a helyezések kiosztásáról a zsűri még aznap délután döntött, a pályázók egészen a néhány hónappal később rendezett díjátadóig csak annyi információval rendelkeztek, hogy fotójuk falra kerül.


A 2013-ban kiállított rókás képemhez hasonlóan ismét megjelentek a fotómmal illusztrált, a pályázatot hirdető "reklámanyagok":




2015.11.03.
Lassacskán elérkezett a díjkiosztó napja.
Nagy izgalommal, szüleim és barátnőm társaságában érkeztünk Budapestre.

A múzeum kupolacsarnokába lépve szememmel rögtön a "Madarak viselkedése" kategória fotóit kezdtem kutatni, és hamarosan rájuk is bukkantam. A képek egytől-egyig a falon sorakoztak, viszont a saját fotómat nem láttam.
Na nem kell aggódni, természetesen nem felejtették le az én képemet sem a falról, mindössze annyiról volt szó - mint ahogy ezt a korábbi kiállításokon már megszokhattuk -, hogy a kategória győztes fotókat letakarják a díjak átadásáig, ezzel is izgalmat keltve a közönségben.
Innentől kezdve gondolataim eufóriába csaptak át. Pár éve még csak álmodoztam róla, hogy egyszer talán bekerül fotóm ebbe a nívós kategóriába, erre most itt állok, és nem hogy bekerültem, még az első díjat is én vihetem haza... nem akartam hinni a szememnek.

De az este folyt tovább, én pedig sodródtam az árral.
Az emberek elcsendesedtek, és elkezdődött a díjátadó ünnepség. Sorra jöttek a kategóriák, mígnem elérkeztünk az enyémhez. A kategória egy különdíj kiosztásával kezdődött és ekkor ért az újabb meglepetés, nekem ítélték a Sakertour Team különdíját, mellyel 3 napos leshasználatot nyertem a Hortobágyra.

A Sakertour Team különdíjának átvétele Radisics Milántól

Nagy megtiszteltetés, és külön öröm volt számomra, hogy az 1. díjat Dr. Kalotás Zsolttól vehettem át, az pedig már tényleg csak hab volt a tortám, hogy a kategóriában legsikeresebben szereplő 24 év alattiként még a natuArt által felajánlott Dr. Tildy Zoltán-különdíjat is elnyertem.

A díjátadó pillanatai (részlet):


A megnyitó után az első gratulációkat természetesen a szeretteimtől kaptam, de jól esett érezni fotós barátaim elismerő vállveregetését is.
Sorra hívtam az otthon maradt családtagokat az eredménnyel, majd természetesen nem maradhatott el a kiállított képemmel való fotózkodás sem.

Bogival

Szüleimmel

2015. október 4., vasárnap

Szarvasbőgés 2015.09.16. - 2015.10.04

Szeptember!
Ha ezzel a szóval találkozom, szinte már hallom is a szarvasbikák rekedt, nászra hívó bőgését. Minden évben magával ragad ennek a jelenségnek a hangulata, és igyekszem a lehető legtöbb időt az erdőn tölteni.

Mikor hazaérkeztünk a nyaralásokból, rögtön szántam is néhány napot az esti hallgatózásokra.
A hangok alapján igyekeztem tájékozódni és felmérni, hogy melyik bika melyik területrészen mozog, majd belevágtam a hajnali cserkelésekbe.

2015.09.16.
Még névnapomra kaptam egy remek hátizsákot, mely eredetileg vadászoknak készült, de a fotós felszerelés szállítására is tökéletesen megfelel. Hosszúkás formája miatt nem kell vesződnöm a napellenző visszafordításával, a 300mm-es objektívem használatra készen, akár extenderekkel felszerelve is prímán elfér benne. Nem is gondolná az ember, de ez a praktikus eszköz sokban segítette, és talán eredményesebbé is tette fotózásaimat, hiszen a kezeimet mentesítve könnyen, gyorsan, halkan, és akár hasalva is tudtam haladni, és ha szükség volt rá, a felszerelést pillanatokon belül már a témára szegezhettem.
Az első hajnali fotózás alkalmával, ha igazán jó felvétel nem is született, a táj hangulata mégis magával ragadott. Zengett körülöttem az erdő, és hol itt, hol ott botlottam egy-egy szarvasbikába.

Gímszarvas - Cervus elaphus

Gímszarvas - Cervus elaphus

"Hálószoba"

Gímszarvas - Cervus elaphus

2015.09.18.
A mai alkalom elég eredménytelenre sikeredett, így mikor a kocsi felé tartva meghallottam egy bika morgását a sűrűből, elcsábultam, és elindultam a hang után. A cserkelés olyan jól sikerült, hogy már az 1,4x-ezőt is le kellett csavarnom, és még így is portré közelségben voltam. Sajnos a környezet nem tette lehetővé, hogy tiszta fotó is készüljön. Élménynek azért nem volt utolsó, mikor az előttem pár méterre álló szarvas a bokrokat törve-zúzva bőgni kezdett.

Gímszarvas - Cervus elaphus

2015.09.19.
A sok kijárásnak köszönhetően már elég jól ismertem a területen bőgő bikákat, és ebből az egyikre különösen fájt a fogam. Már többször megpillantottam, és amellett, hogy egy igencsak szemrevaló állatról volt szó, ami igazán vonzott, az a bőgőhelyének a környezete. Hamisítatlan mecseki környezet, kis bozótos tisztással a fiatalosban, melyet már kora reggel beragyogtak a szemben felkelő Nap sugarai. Már csak azt kellett kivárni, hogy egyik reggel kilépjen a bika, és elkészüljön a megálmodott fotó.
Jó korán indultam neki, hogy időben a kiszemelt helyre érjek. Még a sötétben botorkáltam a terület alsó részein, mikor a vadászles irányából lövés csattant... kilőtték a bikámat!
Időnként még kilátogattam a területre, de innentől kezdve csak lézengtem, és már nem is jártam sikerrel...


Egy másik területrészen még megpróbálkoztam párszor egy szójababtáblán, de a tökéletesnek ígérkező álcázás ellenére ezek a lesezések sem hoztak eredményt.


2015.10.03.
Az erdőlátogatási tilalom feloldását követően szüleimmel elhatároztuk, hogy ellátogatunk a Gemenci erdőbe egy fotózással összekötött biciklitúrára.
Bár a vadászidény már véget ért, a fokozottan védett területrészek elég alaposan lekorlátozták a lehetőségeinket, hiszen engedélyek híján ezeket el kellett kerülnünk, így hát jószerivel csak a töltésen tudtunk biciklizni. Mikor a Szomfovai erdészházhoz értünk megpihentünk, és mivel már elég nagyot tekertünk, úgy ítéltük, hogy innen már inkább visszafelé kéne venni az irányt. Már pont indulni akartunk, mikor javasoltam, hogy az út túloldalán húzódó erdei útra térjünk még le egy kis nézelődésre, hátha látunk valamit. Nem volt valami nagy a lelkesedés, de hál' Istennek nem spóroltuk meg ezt a kis kitérőt, és gyönyörű élményben lehetett részünk. Az árnyékoktól sávozott erdei útra kilépett egy villás koronájú bika, és háreme. A hátizsák ismét megmutatta előnyét, a felszerelés pillanatokon belül a monopodon támaszkodott, én pedig igyekeztem minél alaposabban kihasználni ezt a csodás helyzetet, ami úgy érzem sikerült is.


Gímszarvas - Cervus elaphus

Gímszarvas - Cervus elaphus

Gímszarvas - Cervus elaphus

Gímszarvas - Cervus elaphus

"Szöktetés"
Gímszarvas - Cervus elaphus

Hazafelé még lőttem néhány kockát egy vaddisznókondáról, de már nem időztünk sokáig.

Vaddisznó - Sus scrofa

Vaddisznó - Sus scrofa

Bár a több mint 45 kilométeres túra alaposan kiszívta energiáinkat, úgy érzem fáradozásaink nem voltak hiábavalóak, hiszen a képek amikért jöttünk már a kártyán pihentek.

2015.10.04.
Még a tegnapi nap érdekessége, hogy teljesen véletlenül ráakadtunk István barátunk autójára, és ahogy a műszerfalon hagyott engedély is hirdette, épp fotózni volt valahol. Viszont hogy az eset ne maradjon szó nélkül, hagytunk egy üzenetet az ablaktörlő alatt.
Este mikor rátalált fel is hívott bennünket, és addig gombolyodott a beszélgetés, míg másnapra meg nem hívott egy fotózásra.

Szóval, a korai ebédet követően már ismét Gemenc felé tartottam. Ezúttal a a Rezéti-Duna ágat látogattuk meg. A táj festői volt, az őszies színekbe boruló fák, és a kék tükrű víz gyönyörű harmóniát alkottak. A délután elég üresen telt, de már láttam magam előtt a képet, amint alkonyatkor kilép egy szarvasbika, átvág a vízen, megkoronázva ezzel a tájat. Ezúttal sajnos be kellett érnünk egy nagyobbacska borjúval, de a látvány így is lélegzetelállító volt.

Gímszarvas - Cervus elaphus

A szarvasok hava ismét a végéhez érkezett, de úgy érzem nem telt el eredménytelenül ez a gyönyörű hónap.

2015. szeptember 6., vasárnap

Élet a halastó partján 2015.08.24. – 2015.09.06.

Immár hetedik éve, hogy fotós nyaralásunk céljából a Csertői halastavat keressük fel.

A hely már ismerős, így az apró változások felmérését követően kialakítjuk a táborhelyet és felállítjuk a hálóként és raktárként is szolgáló sátrat.

Kipakolás előtt...

...és után

A tábor


"Kormoránok"ellenfényben:

Már az úszóles első próbaútján kiszúrtam egy nagyon jó helyen fekvő keszekusza ágbogot, melyet láthatóan nagyon kedveltek a sirályok és kormoránok. Hamarosan meg is született a haditerv, a kiszemelt helyre karót szúrtam, és hogy a madarak megszokhassák az új helyzetet, innentől kezdve a lest is itt tároltam.

Úszoles kívülről...

...és belülről


Bár a fotózásra mindössze a naplemente előtti utolsó fél órában voltak alkalmas fények, minden nap igyekeztem időben elfoglalni a délutáni leshelyemet, hogy a madarak estére biztosan visszatérjenek optikám elé.
A kormoránok sajnos nem mutattak nagy hajlandóságot a megálmodott fotók elkészítésére. A sok kint töltött óra folyamán mindössze egyszer érkezett kárókatona a beülőre, azonban ez a példány is távozott az alkalmas fények megérkezése előtt.
Bár a mély vízben, és puha iszapban való sok órás ácsorgás kiszívott belőlem minden energiát, a sirályok által bemutatott látványos jelenetek napról napra új erőt adtak, hogy folytatni tudjam a projektet.

Az ezen a helyen való fotózásnak egy teljesen eredménytelen nap, és egy igencsak küzdelmessé vált, éjszakába nyúló este vetett véget. Hogy a csónak jelenléte ne zavarja a madarakat, édesapám hordott ki a leshez.
Ezen a délutánon egy barátja társaságában, a tábortól nem messze kihelyezett lessátorban várták hívásomat. Mikor mindnyájan befejeztük a fotózást, beindult a problémák sora. Először a robbanó, majd az elektromos csónakmotor adta meg magát, így kint ragadtam a tavon. Egy darabig türelmesen várakoztam, de aztán a késő augusztusi éjszaka megtette a hatását, és elkezdett rázni a hideg. Mivel a növényzet sűrűsége miatt nem juthattam ki a partra, sátram vásznát vitorlaként használva elindultam a tábor felé. Hamar kiderült, hogy ez nem volt a legjobb ötlet, hiszen pillanatokon belül a tó közepére sodródtam, ahol már a lábam sem érte a földet.
A történet végül klasszikus módon fejeződött be. Ahogy a hajótörötteket szokás, engem is "mentőcsónakkal" menekítettek ki, bár az eltelt idő, míg édesapám a tó halőrével a segítségemre sietett, kellően mély nyomot hagyott bennem ahhoz, hogy ebben az évben már ne kívánkozzak vissza a helyszínre.

Nagy kárókatona - Phalacrocorax carbo
és
Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus 
Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

"Ló és lovasa"
Dankasirály - 
Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus


Jégmadarak:

A jégmadarak idén is megbízható, szép és akciódús témát biztosítottak, így hát reggeleinket nekik szenteltük.
A sok befektetett idő meghozta a gyümölcsét, hiszen a különböző zsákmányokkal bereppenő, és a beülőért rivalizáló madarakat megörökítő képek csak így készülhettek el.

Jégmadarak fotózására kihelyezett lessátor

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

"Trón"
Jégmadár - 
Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

"Madárijesztő"
Jégmadár - 
Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis


Az "üvegsügér":

Idén jégmadaraink rengeteg sügeret fogtak, és hoztak a beülőre, így elhatároztuk, hogy egy mobil lessátor kihelyezésével, és a beülőágak átvariálásával, néhány délutánt szánva a témára, megpróbáljuk ezeket a jeleneteket ellenfényben is megörökíteni.

Lessátrak a jégmadarak ráeső-  és ellenfényes fotózásához

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

"Üvegsügér"
Jégmadár - 
Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

"Cikk-cakk"
Jégmadár - 
Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis

Jégmadár - Alcedo atthis


Egyéb fotók:

A fentebb említett három projekt kitöltötte a fotózásra szánt időnk nagy részét, ennek ellenére akad pár felvétel, mely ezek keretein kívül készült.

Holló - Corvus corax
és
Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus


Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Búbos vöcsök - Podiceps cristatus

Szárcsa - Fulica atra

Vetési varjú - Corvus frugilegus

Holdkelte

Csertő

"Remete"
Kecskebéka - 
Rana esculenta

Kecskebéka - Rana esculenta


Köszönetnyilvánítás:

Először is köszönöm Édesapámnak, hogy végig kitartott mellettem, és közreműködésével elősegítette a fotók elkészítését.

Köszönöm a tó dolgozóinak irányunkba tanúsított bizalmát és segítségét:
- Mihálfy Ferenc
- Patak Zoltán
- Nagy Lajos

Továbbá köszönettel tartozom a következő személyeknek, akik idén meglátogattak bennünket, esetleg pár napot velünk is töltöttek, és nem utolsó sorban élelmezésünket segítették:

- Mánfainé Fazekas Ágota

- Bödecs Tamás
- Kövesi Tamás