Mánfai Bence - fotónapló

Az idei szarvasbőgés számomra ezúttal egy kicsit másképp kezdődött. Barátnőmmel egy óbányai nyaralást kaptunk szüleimtől, és egy augusztus végi napon itt hallottuk meg idén először a bűvös hangot. A fél éjszakát a kertben, a tűz mellett üldögélve töltöttük, másnap pedig megjártuk a falu felett fekvő erdőket, mezőket. Fényképezőgép ezúttal kivételesen nem volt nálam, maradt a gyönyörködés. Remek napok voltak.

2017.08.28.
Hazaérve természetesen nem vesztegettem az időt, kihasználva, hogy még egyik területen sincs erdőlátogatási tilalom, hajnali fél ötkor már talpon voltam, és az egyik legjobb terület felé vettem az irányt. Itt azért bőgés tekintetében jócskán elmaradtak a bikák az óbányaiaktól, de így sem telt unalmasan a reggel.
Miután arcommal összegyűjtöttem az erdő összes pókhálóját, felértem a terület tetejére. Egy szarvastehén legelészett a nyiladék szélén, de mivel bika nem mutatkozott mellette, halkan továbbálltam. A nyiladékot hátrahagyva egy frissen vágott területet átszelő vízmosáshoz értem. Alig foglaltam el helyemet a vadászlesen, máris egy szép koronás bika vágtatott át előttem dölyfös böffentgetések közepette. Fotózáshoz még közel sem volt elegendő fény, és mivel a környezet sem festett a legszebben, még napkelte előtt átmentem a tavalyról már jól ismert tisztásra. Itt csak egy szárítkozó bakot találtam egy gidás suta társaságában. A nyirkos deszkán alaposan átfagytam, úgyhogy mikor végleg leállt a bőgés, hazafelé vettem az irányt.

2017.08.30.
Tegnap sajnos elaludtam, és nem jutottam ki, így ma reggel még az eddiginél is korábban keltem, és már jócskán pirkadat előtt, teljes sötétségben indultam útnak.
Még ez a két nap is sokat számított, csak úgy zengett az erdő a bikák hangjától.
Kedvenc tisztásomon tarvadak fogadtak, így egyre bizakodóbb voltam. Sajnos a környéken harsogó bikák inkább csak távolodtak, és egyre ritkábban bőgtek. Már épp az induláson gondolkodtam, mikor a tisztással párhuzamos nyiladékon felbukkant egy csapos bika. Nem pont őt vártam, de jó, hogy ezúttal az élmények mellett fotókkal térhettem haza.

Gímszarvas - Cervus elaphus

2017.08.31.
Tegnap délután még a halastavakon fotóztam egyet, így a korai kelés nemigazán esett jól, de mivel ez volt az utolsó nap az erdőlátogatási tilalom elrendelése előtt, mindenképp szerettem volna szerencsét próbálni.
A vízmosásnál ezúttal is szépen szóltak a szarvasok, mégis inkább a tisztást választottam. Úgy tűnt, hogy szerencsém lesz. Egy bika közvetlenül az erdő szélén bőgött, még az agancs koppanásait is lehetett hallani, de sajnos szép lassan ő is visszahúzódott a sűrűségbe.

2017.09.04.
Szeptember elsejével a legtöbb területen elrendelték az erdőlátogatási tilalmat, így a kevésbé alkalmas részekre szorultam. Sajnos a környéket meghatározó szántóföldön még lábon állt a kukorica, de mivel villanypásztor kerítette, bíztam benne, hogy a vadak is a szebb belső rétekre szorulnak.
Elértem az utolsó lesig, de egy borzon kívül semmit sem láttam, így rövid várakozás után visszafelé vettem az irányt. Belesve az egyik rétre, őzet pillantottam meg. A kis tisztást csak egy keskeny erdősáv választotta el az úttól, így visszasétáltam, és az ázott faleveleken halkan átosonva igyekeztem az őz közelébe kerülni. Már azt hittem, hogy kereket oldott, mikor váratlanul besétált elém. A háttér nem volt a legkedvezőbb, de így is örültem a könnyen jött lehetőségnek.
Miközben ott lapultam, odébb egy fotós jelent meg, és felült a vadászlesre. Miután az őz távozott, én is arra vettem az irányt, és megismerkedtem Valkó Lajossal. Hosszan elbeszélgettünk a kora reggeli lesen, majd az ellenkező irányba távoztunk. Ez volt az én szerencsém, Lajos léptei pont a legjobb helyre ugrasztottak ki néhány őzet a fasorból. Nem voltak igazán közel, de a mesés környezetben, a gida fülét nyalogató suta látványa elbűvölő és meghitt volt.
Már jócskán elmúlt hét óra, de gondoltam a közeli lucernaföldre még érdemes vetni egy pillantást. Nem csalódtam, ott is őzek legelésztek. Egy törött agancsú bakot sikerült portré közelségbe belopnom, de a fények azért már nem voltak az igaziak. Ha nem is szarvasbőgéses hangulatban, de igazán elégedetten térhettem haza.

Európai őz - Capreolus capreolus

Holló - Corvus corax

Európai őz - Capreolus capreolus

2017.09.06.

Hajnalban ismét a lucernaföld környékén próbálkoztam. Volt látnivaló bőven, és a bikák is bőgtek szorgalmasan, de értékelhető fotó nem készült, hiába a nagy igyekezet, üres kézzel távoztam.

2017.09.08.

A tegnap esti eső után, hajnalban gomolygó köd fogadott. Messzire jutottam, őzekkel és disznókkal is találkoztam, de a szarvasoknak csak a hangját lehetett hallani. Hamarosan vadászok értek utol terepjárójukkal. Váltottunk pár szót a reggeli tapasztalatokról, majd mindenki ment a maga dolgára.

Már visszafelé tartottam, mikor egy távolabbi lesről ismét a lucernaföldön pillantottam meg a legelésző őzeket. Egyikük épp eltűnt a gerinc mögött, így sietve igyekeztem eléjük vágni. Szerencsém volt, az úttól nem messze lefeküdtek. Követtem példájukat, én is hasra vágtam magamat, és ha csak totális elázás árán, de sikerült a közelükbe férkőznöm.

Európai őz - Capreolus capreolus

2017.09.09.

Ezúttal Bogival kettesben indultunk a területre. Nem alakultak túl jól a dolgok, alig láttunk valamit. A bőgés is elég halovány volt, bikákban már nem nagyon reménykedtem, de talán ha más nem, őzek még lehetnek kint a lucernaföldön. Be is jött a számításom. Bogit hátrahagyva a vadászlesen, cserkelve igyekeztem az őzek közelébe kerülni. Épp a fasor mögött szaporáztam lépteimet, mikor Bogi utánam szólt telefonon, hogy egy kutyás házaspár elugrasztotta az őzeket. Hamarosan rájuk ismertünk, találkoztunk már velük egyszer tavasszal ugyanígy, ugyanitt.

2017.09.11.

Ezúttal a kényelmesebbik megoldást választottam, a lucernás végében elhelyezett palánk mögé álcáztam be magamat, de pár baglyon és a távolban átváltó őzeken kívül sajnos nem láttam semmit.

Álcázott palánk

2017.09.13.

Az eredménytelenség egyre nehezebbé tette a kora hajnali keléseket, de azért így is mindig rá tudtam venni magamat, hogy kimenjek.

Ismét a palánk mögött próbáltam szerencsét. Csöpögött az eső, de az őzek jól mozogtak, némelyikük egészen közel rejtekhelyemhez. Sajnos a sötétséggel együtt ők is felszívódtak, így én is továbbálltam. Egy odébb fekvő tisztáson időztem, mikor egészen közel bőgött fel egy bika. Már kezdtem reménykedni, de ezúttal sem volt szerencsém.

2017.09.15.

A sok eredménytelen lesezés megtette a hatását, úgy döntöttem, hogy komolyabb területek után nézek. Tavaly megismerkedtem a hetvehelyi vadászterület fővadászával, Balázzsal, és ezúttal is őt kerestem fel. Nagyon készségesen fogadott, olyannyira, hogy felajánlotta, hogy másnap szívesen ki is visz egy ígéretes vágásra.

Annyira izgatott voltam, hogy éjjel mindössze fél órát sikerült aludnom.

Balázs még sötétben felvett, majd elnyelt bennünket a mecseki erdő. A Nyáras-völgyben számos helyen megálltunk hallgatózni, mígnem elértük az V-ös üzem közelében fekvő vágást. Balázs megmutatta a kiszemelt leshelyet, majd továbbállt, én pedig egyedül maradtam a hajnali derengéssel és a környéken lévő bikák szívmelengető bőgésével.

A kibontakozó környezet nagy megelégedéssel töltött el, már csak a vágásra kilépő szarvas hiányzott. Sajnos hiába az ígéretes hely, itt is fotó nélkül maradtam. Mikor leállt a bőgés, Balázs felvett, és megvitatva a reggeli élményeket hazaindultunk.

Délután ledőltem egy kicsit aludni, mikor álmomból telefon riasztott. Általában nem szeretem a váratlan ébresztőket, de ennek most nagyon örültem. Balázs volt az, hogy a terület vadőre délután kimegy megfigyelni egy bikát, és ha van kedvem vele tarthatok. Persze nem sokáig tanakodtam a dolgon, rögtön igent mondtam, és már vissza sem feküdtem, azonnal készülődni kezdtem.

Ötkor Balázséknál találkoztunk, bemutattak Karcsinak, majd rövid tanácskozás után el is indultunk. Elhagyva a műutat, a Nagy-kaszáló felé vettük az irányt. Egy széles vízmosás partjára ültünk le, beálcáztuk magunkat, majd onnan vártuk a túlsó hegyoldalon, a szálerdőből kilépő szarvasokat. Még bőven naplemente előtt elkezdtek harsogni a bikák, nehéz volt önuralmat gyakorolnunk, hogy ne csábuljunk el valamelyik bőgő dalia után. De végül kitartottunk eredeti helyünk mellett, és milyen jól tettük. Egy váratlan pillanatban a szemközti erdőből felzengett az a hang, amit vártunk. És egyre csak közeledett. Tudtuk, hogy hamarosan megpillanthatjuk, már csak az volt a kérdés, hogy mikor. Először a tarvadak bukkantak fel, majd nem sokkal utánuk maga a király is előlépett rejtekéből, és szinte azonnal bőgni kezdett. Nem tudom szavakkal megfogalmazni, amit éreztem, mindenesetre nagyon meghatározó pillanatok voltak ezek számomra. Egy világosban bőgő szarvasbika hamisítatlan mecseki környezetben, azokban az erdőkben, melyeket oly jól ismerek, és olyannyira szeretek. A jelenet alig öt percig tartott, közben az idő mégis mintha megállt volna körülöttünk.

Miután a szarvasok visszahúzódtak az erdőbe, mi még hosszan elidőztünk Karcsival. Hallgattuk a bőgést, újra és újra felidéztük az imént átélt jeleneteket, és élveztük az erdő nyújtotta nyugalmat.

Balázséknál megnézegettük a fotókat, és hol fototechnikai, hol vadászati szempontok szerint értékeltük őket. Végül körülbelül 7 éves, kb 8kg-os, kímélendő bikának ítélték a "zsákmányt". Jó volt látni ezt a profi, ráadásul tökéletesen vadászias hozzáállást, ahol nem a trófea mindenáron való megszerzése és hasznosítása a cél, és hiszem, hogy ennek eredményeképpen itt pár éven belül egy nagyon komoly állomány fog kialakulni.

Gímszarvas - Cervus elaphus

2017.09.16.

Még tegnap este megbeszéltük Karcsival, hogy ma hajnalban is kimegyünk, és Bogival hármasban szerencsét próbálunk. Kísérőnk még az éjjel írt, hogy sajnos mégsem tud kijönni, de mi csak menjünk nyugodtan.

Mivel izgatottságunkban nemigen sikerült elaludnunk, hajnali háromkor úgy döntöttünk, hogy nem húzzuk tovább az időt, elindulunk. Remeteréten megálltunk figyelni a légmozgást, és mivel erős északi szelet tapasztaltunk, itt vágtunk neki a sötét erdőnek. Felérve egy hosszú nyiladékra meghallottuk az első bőgést, úgyhogy ott letelepedtünk, és vártuk a pirkadatot.

Karcsi tegnap emlegetett egy "szellembikát", aki ezen a környéken tanyázik, és hangja alapján egy igazi aggastyán lehet. Ritkán bőg, de erős érces hangja összetéveszthetetlen, tisztán megpillantania azonban ezidáig még senkinek sem sikerült. Nemigen hiszek az ilyen szellembikás mesékben, de azon a hajnalon, ahogy azt a bikát hallgattuk engem is kezdett magával ragadni ez a mítosz. Mert hogy egy kivételesen komoly bika bőgött előttünk az erdőben az kétségtelen, de vajon tényleg Ő lenne az?! A mecseki remete?!

Izgatottan vártuk a pirkadatot, ami igencsak nehezen érkezett meg. Szerettem volna, ha legalább egy gyenge dokumentumfotó készülhet az előttünk hangoskodó dölyfös úrról, de sajnos, ahogy ez az öreg bikáknál lenni szokott, már jócskán az első fények megérkezése előtt nyugat felé távozott.

Lemondva a bizonytalan bikáról, gondoltam megmutatom Boginak a tegnapit, aki még napsütésben is egyre csak hallatta hangját. Szépen tartotta a helyét, de a szálerdőből nem lépett ki, lehetetlen volt megpillantani. Ha fotó nem is készült, így is élménygazdag reggelünk volt, és hát azért ez mégiscsak más világ, mint a lucernás környéke.

A délelőtti három és fél órás gyalogtúrát egy csekély, négy órás pihenés, majd egy kis fallabdázás követte, délután mégis úgy határoztunk, hogy teszünk még egy próbát a már lefotózott bikával. Megbeszéltem Balázzsal a dolgot, és indultunk is. A menetrend ugyanaz volt, mint tegnap. Elfoglaltuk helyünket a vízmosás oldalában, és vártunk. A bőgés helyett azonban csak a hátunk mögötti mennydörgést hallottuk, a szarvasok helyett pedig csak egy kiadós vihar érkezett. A felhők hamarosan fölénk értek, és hatalmas jégesőt zúdítottak a nyakunkba. Az ítéletidő szerencsére hamar továbbállt, de így sem volt valami fényes a helyzetünk. Összeverve, bőrig ázva tanakodtunk, hogy mi legyen. Végül úgy határoztunk: maradunk.

Gyönyörű fények kerekedtek, kisütött a nap, a völgyben pára gomolygott, és még a leheletünk is látszott a levegőben. Bogi hamarosan kiszúrt egy agancsot a bokrok között, de a fény sajnos egyre csak fogyott. A bika és egy borjas tehén szépen mozogtak a nyílt részeken. A frontlencsém tiszta víz volt, és a fény is kevés volt már, így inkább videók készítése mellett döntöttem.

A dolog érdekessége, hogy ez a bika nem a tegnapi, és mint kiderült nem is az a mellékbika amiről Balázs és Karcsi tudott, szóval ez már a harmadik bika, amit megfigyeltek ezen a területrészen.
Megvártuk, hogy a táj teljes sötétségbe boruljon, majd elindultunk lefelé a ragadós sártól cuppogó úton.

2017.09.17.

Hajnalra sajnos nem száradtak meg a ruháim, így csak délután jutottam ki ismét. Karcsival igyekeztünk a titokzatos remeteréti öreg bika nyomára bukkanni. Kicsit bejártuk a környéket, majd a tegnap hajnali tapasztalatok alapján próbáltunk ideális leshelyet találni estére. Végül egy kisebb, jól belátható területre esett a választásunk, itt telepedtünk le. Karcsi egy bokorcsoportot választott rejtekhelyül, én pedig hátamat egy fának vetve a beálcázott fényképezőgép mögé rejtőztem.
Az első bőgés sokáig váratott magára, és a szellembika sem bukkant fel, viszont egy szarvastehén és az őt követő fiatal bika pont előttünk szelték át az erdőt, így végül ma sem maradtunk zsákmány nélkül.
Az esti szürkületben még megkíséreltünk egy rövid cserkelést, de mivel ez eredményt nem hozott, és a fények is rohamosan fogyni kezdtek, halkan távoztunk.

Gímszarvas - Cervus elaphus

2017.09.20.
Mivel Balázsékhoz vadászvendégek érkeztek nem zavarogtam tovább, visszatértem korábbi, a lucernaföld környékén fekvő "területeimhez".
Az elmúlt napok izgalmai után erős hiányérzet lett úrrá rajtam. Hiába a kora hajnali órák, a palánk mögött üldögélve még abban is kételkedtem, hogy őzek jönnének, nem ám, hogy szarvasok.
Ahogy telt az idő, megjelentek a rókák és az őzek is, így már a szarvasok sem tűntek annyira lehetetlennek, de náluk egy sokkal váratlanabb vendég érkezett.
Épp a távoli bozótost kémleltem, mikor közvetlenül a palánk előtt motozást hallottam. Elemeltem szememtől a távcsövet, de azzal a lendülettel majdnem ki is ejtettem a kezemből. Egy nagy, nyestszerű állat ugrált el előttem. Egy vidra! Olvastam már vándorló, a vizes élőhelyet ideiglenesen elhagyó példányokról, de még így is nagyon idegenül hatott ebben a környezetben. Aztán egy pillanat múlva, ahogy jött, el is tűnt mintha csak álom lett volna.

2017.09.23.
Szerencsére Balázsék vendégei hamar sikerrel jártak, így visszatérhettem a Mecsek sűrű erdeibe.
Már nagyon szerettem volna Boginak bőgő bikát mutatni, így hajnalban ismét az V-ös üzem közelében fekvő vágáson próbálkoztunk.
Alig pár perce ültünk fel a lesre, a vágás túloldalán máris egy szép bak mutatkozott. Agancsa messze a füle fölé magasodott, a távolság mégsem engedett értékelhető fotót róla. A baktól távolabb keresgélő sutára már nem lehetett ilyen panasz, közvetlenül a les mellett csipegette reggelijét.
Na de nem az őzekről szól ez az időszak, így a mi fantáziánkat is jobban izgatta most a vágás alatt harsogó dalia. Egyre csak világosodott, a szarvas pedig egyre csak bőgött, viszont a helyéhez nagyon ragaszkodott, úgyhogy ahogy a mondás is tartja: Ha a hegy nem megy Mohamedhez... szóval elhagyva a vadászlest, halkan cserkelve az avarszőnyegen elindultunk a velőtrázó hangok irányába. A bőgés egy kis időre elhallgatott, cserébe viszont hangos ágrecsegést hallottunk meg az út jobb oldaláról. Pár pillanat múlva ki is szúrtuk a tesztoszterontól tajtékzó bikát, amint törve-zúzva birkózik egy elszáradt fa maradványaival. Épp a megfelelő szöget kerestem a fotózásra, mikor hátunk mögül egy fiatal szarvas vágódott ki, és hatalmas robajlással magával ragadta a mi bikánkat is. Egy pillanat alatt átjárt a kudarc keserűsége, hogy megint elszalasztottuk a lehetőséget.
Épp készültem felegyenesedni, mikor balról megszólalt a hang, mely egész reggel ott harsogott. Hoppá! Úgy tűnik, hogy egyszerre három bika is itt tanyázott egy csokorban, és a mienk még mindig itt rejtőzik valahol. Úgy vágódtam vissza a földre, mint akit fejbe vágtak, szemeim pedig már zuhanás közben a fák közötti foltokat kutatták. Hamarosan meg is pillanthattuk a páratlan 18-ast, aki még egy kis bőgéssel is elkápráztatott bennünket. A tiszta környezetről sajnos le kellett mondanunk, de így is olyan élményben volt részünk, ami máig borzongással tölt el, és hatalmas öröm számomra, hogy ezen Bogival osztozhattam.

Európai őz - Capreolus capreolus

Gímszarvas - Cervus elaphus

Miután Balázsnak büszkén megmutogattuk a hajnali zsákmányt, nem tudtunk ellenállni, délután is ki kellett mennünk. Ezúttal nem messze a reggeli leshelyünktől, egy nagyobb kiterjedésű, sík vágásnál töltöttük az estét. Sokáig csak a távoli őzekben és a naplementében gyönyörködhettünk, azonban egy váratlan pillanatban Bogi a fülembe súgta, hogy a magasra nőtt kalászok között mintha mozgást látott volna. Hosszan meredtünk a helyre, de jó darabig nem mutatkozott semmi, mígnem hirtelen agancsvégeket pillantottunk meg. Egy fiatal bika komótosan táplálkozva váltott át a széles vágáson. A reggeli élményekhez ez nemigen volt fogható, de azért jó volt egy újabb estét kint tölteni az erdőn.

Gímszarvas - Cervus elaphus

2017.09.24.
Szusszanni sem volt időm a tegnapi dupla fotózás után, ma délután már úton voltam Gemenc felé.
István barátom nem kecsegtetett túl nagy reményekkel, de így is szívesen mentem. Tavalyról már jól ismertem az ártérnek ezt a rejtett kis zugát, sok jó élményem származik innen.
Keselyűsön még betértünk pár szóra a terület fővadászához, majd nem vesztegettük az időt, rögtön indultunk tovább a kiszemelt részre. Alig értünk le a vízpartra, máris tarvadjait terelgető bika tűnt fel a távolban. Jó előjel, talán szerencsénk lesz ma. Ezúttal sátrainkat hátrahagytuk, és hálóink segítségével a sűrűn egymás mellett álló fák közé álcáztuk be magunkat.
Sokáig nem történt semmi, mikor megjelent egy fiatal csapos bika. Nem volt túl előkelő látvány, pláne az agancsára gabalyodott bálakötöző madzaggal, de mivel pont jó helyen kelt át az erősen megduzzadt vízen, örömmel fotóztuk.
Később - már jóval kevesebb fényben - vaddisznó konda érkezett, és pont velünk szemben kezdték meg az átkelést, de mielőtt átértek volna, a tökéletes szelünk ellenére gyanút fogtak, és visszaúsztak a túlpartra. Szinte ezzel egyidejűleg kezdődött meg az intenzív bőgés is. Szépen zengtek a bikák mindenfelé, a szél folyamatosan hozta a szagukat, de mind az erdőben bőgtek. Egyiküket még megpillantani is sikerült a fák között, de sajnos értékelhető fotó nem készült.

Gímszarvas - Cervus elaphus

2017.09.25.

Ismét Istvánnal próbálkoztunk a tegnapi holtág nyugati ágán. Tavaly itt mozogtak a legjobban a bikák, ezúttal azonban a másik véglet jutott, szó szerint semmit sem láttunk. A bőgés hangjai azért nyújtottak némi kárpótlást, az izgalmakat pedig hazafelé pótoltuk. Már jócskán besötétedett, mikor terepjáróval a mély keréknyomokat kerülgetve igyekeztünk kijutni az erdőből. Egy óvatlan pillanatban a kocsi megcsúszott, és teljes súlyával felült az egyik bakhátra. Elektromos csörlő híján kénytelenek voltunk a kézi erőre hagyatkozni, ami természetesen éjszakába nyúló autómentést jelentett.

2017.09.27.
Hajnalban újra itthon, az V-ös üzemnél próbálkoztam, de sajnos be kellett látnom, hogy a Mecsekben idén ennyi volt a szarvasbőgés.

Délután még Gemencen tettünk egy utolsó próbát Istvánnal. Alaposan meggyűlt a bajom kocsim akkumulátorával, de végül sikeresen leértem Szekszárdra.
Ezúttal egy vadföld szélén álcáztuk be magunkat a sűrűbe. A legnagyobb gondot az álmosság jelentette, de ahogy nyúltak az árnyékok, mégis éber figyelemmel lestem a környéket. Szépen szóltak a bikák, de elénk jönni egyik sem akart. Végül szürkületben a disznók szántak meg bennünket, így azért mégsem jöttünk teljesen hiába.

Vaddisznó - Sus scrofa

Mindig fájó szívvel veszem tudomásul, mikor lezárul az évnek ez a számomra oly kedves szakasza, azonban mindig jó érzés visszagondolni az átélt élményekre, közben pedig várni az újabb szeptembert, hogy ismét felbőgjenek az erdők koronás urai.

Köszönet az önzetlen segítségért Béldi Balázsnak, Jakab Károlynak és Dr. Almási Istvánnak!

2017. szeptember 27., szerda

Szarvasbőgés 2017.08.25. - 2017.09.27.

2017. július 15., szombat

Balaton kicsit másképp 2017.07.01. - 2017.07.15.