2015. augusztus 22., szombat

Két évszak Pellérden 2015.02.13. - 2015.08.22.

2015.02.13.
Idei első látogatásomat a tavaknál Völgyi Sanyinak köszönhetem, akitől 12-én kaptam egy sms-t, hogy a tó keleti oldalán bütykös ásóludak vannak. Aznap este már sajnos csak sötétedésre értem a területre, másnap viszont tettem egy kellemes sétát a tó körül.
Sok látnivaló nem volt, mégis remekül telt a napom, és talán ekkor éreztem idén először a tavasz jellegzetes illatát.

Kora tavaszi látkép

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Karvaly - Accipiter nisus

Karvaly - Accipiter nisus
2015.02.19.
A következő látogatást ismét Sanyi sms-e kezdeményezte, de ezúttal egy énekes hattyúról írt.
Mivel szabad volt a délelőttöm, már kora reggel a tavaknál indítottam. Több madarász ismerősömmel is összefutottam, így együttes erővel távcsöveztük a vizet, és kerestük a különleges vendéget. Hamarosan rá is bukkantunk, de a nagyon erős szembe fény miatt csak dokumentum jellegű képek készülhettek.
A napi teendőim után, ismét kinéztem a területre, és bízva a vak szerencsében, egy igazán jó helyen fekvő félszigetre vackoltam be magam. Ha különlegesen jó kép nem is készült, legalább lőhettem pár jó minőségű dokumentum fotót a fajról.

Bütykös hattyú - Cygnus olor
és
Énekes hattyú - Cygnus cygnus

Bütykös hattyú - Cygnus olor
és
Énekes hattyú - Cygnus cygnus

2015.03.10.
Mivel hattyúnk még sokáig a területen tartózkodott, néhányszor később is kiültem rá, de többször már nem került a lencsém elé.

Szürke gém - Ardea cinerea

Bütykös hattyú - cygnus olor

Bütykös hattyú - cygnus olor

Bütykös hattyú - cygnus olor

"Búvár"
Bütykös hattyú - cygnus olor

2015.03.12.
A legutóbbi tavaszias hangulatnak nyomát sem találtam, ezúttal csak a hideg szél fújta a havas-esőt. Mindössze egy darab értékelhető kép készült, az viszont úgy vélem kellően visszaadja a nap hangulatát.

Bütykös hattyú - cygnus olor

2015.03.16.
Ezúttal fényképezőgép helyett búvárruhával és melles csizmával érkeztem. Elsétáltam a tó végébe, átöltöztem, és az ígéretesnek vélt területeken belevágtam a keresgélésbe.
Mivel a tó ezen része elég szabdalt, bíztam benne, hogy találok ideális szárazulatot lessátramnak. A fárasztó iszapdagasztás meg is hozta az eredményt, találtam egy kopár szigetet, ami remek lehetőséggel kecsegtetett.

2015.03.29.
Sajnos még a felfedezés estéjén ágynak döntött egy betegség. Szörnyű lázálmok gyötörtek, amikben a mély iszapban a szigetek között bolyongok, és hiába küzdök, elérni egyiket sem tudom, bármerre is indulok.
Szerencsére a betegség hamar lecsengett, így hamarosan ismét a terveimre koncentrálhattam. Pár doboz sörrel megnyerve a halőr bizalmát megszereztem a szükséges engedélyeket, innentől pedig nem volt más hátra, mint a sátor kihelyezése.

Ebben Édesapám volt segítségemre, akivel melles csizmát és szerszámokat ragadtunk, és nekiláttunk az előkészületeknek.
Az előtérbe belógó növények lemetszése után kezdődhetett a földmunka. Mivel a sziget és a vízfelszín jelenlegi állása között elég nagy szintkülönbség volt, lapáttal és kapával kialakítottunk egy a víz felé lejtő rézsűt, amin a sátor előre és hátra húzásával remekül követhetővé vált a változó vízszint.
Időközben Hantai Péter barátunk is előbukkant a nádból, aki hamarosan elővarázsolt egy nagyobbacska farostlemezt, ami remek alapot biztosított a sátor elejének.

Fotó: Hantai Péter


2015.03.31.
Elég hamar elérkezett a debütálás napja, hiszen már alig vártam, hogy jöhessek fotózni.
Még karácsonyra kaptam egy (eredetileg vadak hóban szállítására kialakított) műanyagládát, mely idén remekül bizonyított a vízen is, és talán túlzás nélkül mondhatom, hogy e nélkül az egész projekt megoldhatatlan lett volna. A gáton a partig húzva, a vízben pedig úszva minimálisra csökkentette felszerelésem cipelésének fáradalmait.

Szállító láda

A leshez érve nem várt kép fogadott:

A vihar által felborított les

Úgy tűnik, a les aljába helyezett négy darab térkő nem bizonyult elegendőnek, és a szél kicsit eljátszott vele. Szerencsére sem a vázat, sem a vásznat nem érte kár, így a sátrat visszaállítva és rendbe szedve meg is kezdhettem a fotózást.

A kezdeti nehézségek után a helyszín meglepően jól szerepelt. A fő témát a szárcsák biztosították, de előkerültek más fajok is, köztük egy igazi érdekesség, melyről később kiderült, hogy egy tőkés réce és egy nyílfarkú réce hibridje, melyről bővebben a Pécsi Újság.Hu ír:
http://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/pellerden-uszkalt-ilyen-recet-meg-a-madaraszok-se-lattak

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

"Gömböc"
Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

"Két világ"
Szárcsa - Fulica atra

Tőkés réce és Nyílfarkú réce hibridje

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Szárcsa - Fulica atra

Búbos vöcsök - Podiceps cristatus

2015.04.01.
Legutóbb úgy fogalmaztam, hogy "...nem várt kép fogadott", azonban ezúttal talán az lenne a megfelelő kifejezés, hogy nem várt kép nem fogadott, hiszen a les nem volt a szigeten.
Sajnos már megesett velem, hogy ellopták a lesemet, ebben az esetben azonban nem erről volt szó. Éjszaka ismét vihar tombolt a tónál, és a szél ezúttal nem csak felfordította, hanem egyenesen a vízbe borította a sátrat, ami a benne rekedt levegőnek köszönhetően egy ideig még a víz felszínén sodródott. Ezen események következtében eredeti helyétől igencsak távol bukkantam rá, ráadásul így utólag nézve eléggé megmosolyogtató formában, hiszen a sátor teljesen a rendeltetésének megfelelően állt, a hiba csak annyi volt, hogy ezt a víz alatt tette. Alapvetően én is a jó perspektíva híve vagyok, de ez talán mégiscsak túlzás...

Lesem a víz alatt



A sátor még ezt a kalandot is (ha nem is szárazon, de) épen megúszta, a fotózásnak azonban lőttek, hiszen a műanyag váz valószínűleg már nem bírta volna el a nehézzé vált ponyvát. Így hát jobb híján, kihordtam mindent a szigetre, majd egy rövid szusszanás után a partra. Mivel ez csak több fordulóval volt megoldható, úgy döntöttem, hogy a többit autóval intézem, hiszen a csapadékhiánynak köszönhetően a tó gátja személyautóval is járható volt, bár kevésbé extrém helyzetekben azért jobban szeretem gyalogszerrel intézni a fotózással kapcsolatos dolgaimat.

2015.04.03.
A les visszatelepítésekkor már nem bíztam a véletlenre a dolgokat, beszereztem négy darab 20 literes műanyag kannát, és vízzel feltöltve (a térkövek mellett) ezek biztosították a les elmozdíthatatlanságát.


A 4 db 20 literes kanna súlyával már nem boldogult a szél...

2015.04.04.
Meglehetősen sok munka árán, de megkezdhettem második fotózásomat a helyszínen.
Bár a napot a sok szél, és kevés madár jellemezte, így is élveztem a lesben töltött időt, és olyan fajokat fotózhattam melyekről eddig álmodni sem mertem.


Böjti réce - Anas querquedula

Kanalas réce - Anas clypeata

Kanalas réce - Anas clypeata

2015.04.07.
Szárcsa - Fulica atra

Nagy kócsag - Egretta alba

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

2015.04.08.
Lesem legnagyobb hibájának, a vízhatlanság hiányát tartom. Egyrészről nagyon szeretek esőben fotózni, így gyakran ilyen időben is felkeresem a helyszíneket, másrészt ha a zord idő váratlanul ér, hosszú távon sajnos akkor sem nyújt menedéket a sátor.
Annak ellenére, hogy az időm nagy részét a lesbe zúduló víz elhárításával töltöttem, azért volt lehetőségem pár fotót kattintani.
A nap végén az ég kiderült, és a habos felhők fölé ülve, egy rétisas koronázta meg a délutánt, bár ekkor még nem tudtam, hogy milyen élmény vár rám a fotózás végeztével.
Már a gáton sétáltam az autó felé, mikor tőlem alig tíz méterre kiugrott valami macskaszerű állat az útra. Tágra nyílt szemmel néztem, hogy mi lehet ez, majd pár pillanat múlva felismertem benne a vidrát. Valószínűleg ő is épp úgy meg volt lepve mint én, hiszen szemmel láthatóan nem tudott szabadulni a látványtól, és többször is visszafordult az útra, alaposan megnézett, majd a vízbe csúszva a madarak hangos nemtetszésének kíséretében távozott.
Bár fotó nem készült róla, élménynek örökre megmarad.

A sátor elejében megrekedt esővíz

A lesbe ömlő vizet palackokkal igyekeztem felfogni


Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Üstökösréce - Netta rufina

Kanalas réce - Anas clypeata

Rétisas - Haliaeetus leucocephalus

Rétisas - Haliaeetus leucocephalus

2015.04.09.
Bár a nap nagy része most is a szárcsák fotózásával telt, a fő attrakciót a nap végén, a sátram felé megiramodó bütykös hattyú jelentette.

"Buborék"
Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra


Kis vöcsök - Tachybaptus ruficollis

Bütykös hattyú - cygnus olor

Bütykös hattyú - cygnus olor

Bütykös hattyú - cygnus olor

2015.04.10.
Első ránézésre ez az alkalom is csak olyan mint a többi... sőt, még talán olyan sem, hiszen a szárcsákon kívül más nem is került kamerám elé.
Azonban volt a napnak egy igazi különlegessége, aminek eddigi éltem egyik legjobb, ha nem a legjobb fotóját köszönhetem. Olyan speciális vízmélység alakult ki a tavon, mely elég sekély volt ahhoz, hogy a szárcsáknak ne kelljen teljesen alá merülniük a hínár eléréséhez, azonban már elég mély volt, hogy a felszínen úszva  se tudjanak táplálkozni. Hát ez volt az az egyszerű és egyben különleges helyzet, ami lehetőséget teremtett, hogy elkészíthessem "Kacsaláb" című fotómat, melyen egy szárcsa bukik alá a táplálékért, lábait kicsapva a vízből, "csóvát" húzva maga után.

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

"Kacsaláb"
Szárcsa - Fulica atra

Sokan dicsérték a fotót újszerűsége miatt, de mint később kiderült, azért már előttem is volt aki egyedit alkotott a témában:


Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

Szárcsa - Fulica atra

2015.04.11.
Szárcsa - Fulica atra

Bütykös hattyú - cygnus olor

Bütykös hattyú - cygnus olor

2015.04.14.
Mivel a fotózás után túl sok volt a holmim, egy külön napot szántam rá, hogy behozzam a sátramat egy nagyszabású átalakításra.
Az első megoldandó probléma a magas perspektíva kiküszöbölése volt, pontosabban szerettem volna úgy megváltoztatni a sátor elejét, hogy az objektívet bizonyos esetekben teljesen a talajra tudjam fektetni, de ne veszítsem el az állványfej használatának lehetőségét sem.
Az eredeti bugyor varrását felszedtük, és a les elejét a talajig vágva, bevarrtunk egy nagyobbat. Egyszerűen hangzik, de egy kész lesbe ilyen szinten belenyúlni azért mindig kockázattal jár. Szerencsére a pontos munkánknak köszönhetően a változtatások tökéletesen sikerültek.

A kibővített bugyorral könnyedén elérhető a tökéletes perspektíva


2015.04.15.
Munkánk ezzel még nem ért véget, ugyanis szerettem volna a les oldalára és hátuljára is alternatív lőréseket varrni, hogy ha a sors úgy hozza, arra is lehetőségem legyen fotózni.
Ezt a lehetőséget egy félkörívben bevarrt cipzár segítségével kívántuk biztosítani, és mivel a sátor oldalán a szúnyoghálós ablakok már rendelkezésre álltak, egészen egyszerűen kivitelezhető volt a dolog.
Hátul már egy kicsit bonyolultabb volt a helyzet, hiszen itt nem volt ablak. Azonban a tetőn volt egy, ami esőzéskor sok problémát okozott, hiszen itt a víz minden gát nélkül, csak úgy zúdult be a sátorba. Szóval két legyet ütöttünk egy csapásra. A felső ablakot átvarrtuk hátulra, mellé pedig került egy cipzár az oldalt lévőkhöz hasonlóan.

Az oldalsó lőrések nem biztosítanak olyan jó lehetőséget
a fotózáshoz, mint az elől található bugyor, mégis ha úgy
hozza a sors, nagyon hasznosak tudnak lenni


Bár a szigeten nem volt rá szükség, nem spóroltam
meg a les hátuljába kerülő lőrést sem

2015.04.16.
Ezen a napon nem volt kedvem a sátor felállításával vesződni, így inkább csak egy kis nézelődés erejéig mentem ki a tavakhoz. Nem bántam meg a dolgot, mert ezen a délutánon pillanthattam meg életem első halászsasát, ráadásul a kocsi felé tartva, még egy vízisiklóról is sikerült pár jó fotót készítenem.

Halászsas - Pandion haliaetus

Vízisikló - Natrix natrix

Vízisikló - Natrix natrix

Vízisikló - Natrix natrix

2015.04.17.
A gyors átalakításnak köszönhetően nem kellett sokat várni, a sátor már ismét a szigeten volt.
A vízszint csökkenése miatt ismét képződött egy kisebb szakadék a les alatt, amit szerszámok híján ezúttal egy deszkadarabbal orvosoltam. Így valamivel persze tovább tartott, de az eredmény meggyőzött, hogy a sok munka nem volt hiábavaló, hamarosan még az eddiginél is jobb perspektívából készülhetnek majd a fotók.

Bár a jó perspektíva fontos, a víz emelkedése miatt gyakran
az egy-egy kihagyott nap után a víz alól kellett
kihúznom lesemet a fotózáshoz

2015.04.19.
Úgy tűnik a les a legjobbkor került vissza a helyére, hiszen a napokban a tóba telepített kárászok szinte mágnesként vonzották a gémféléket.

"Nád"
Nagy kócsag - Egretta alba

Üstökösréce - Netta rufina

Üstökösréce - Netta rufina

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

2015.04.21.
Bár a nap fotós szempontból igencsak szerény eredménnyel zárult, egy igazán különleges videóval térhettem haza, hiszen sikerült megörökítenem egy hattyúpár nászát.

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba


2015.04.23.
Érdekes dolog a vízi világ fotózása. Apróságok szinte minden alkalommal történnek, de fotós szempontból inkább a nagyon gyenge, és a nagyon erős napok jellemzik.
Ez a mai a nagyon erősek közé tartozik. A tavon gyönyörű viszonyok uralkodtak, és szerencsémre a madarak sem röstelltek felvonulni ezen a csodálatos tavaszi színpadon. Ezek azok az élmények, melyeket nehéz szavakba önteni. A víziboglárkák között bujkáló békák, a nádszegélyben vadászó kócsagok, kiskacsáit vezető tőkés réce, mind-mind egy apró csodája volt a napnak, de talán meséljenek inkább a képek.

Kecskebéka - Rana esculenta

Kecskebéka - Rana esculenta

Kecskebéka - Rana esculenta


Nagy kócsag - Egretta alba
és

Bütykös hattyú - cygnus olor

Kecskebéka - Rana esculenta

Cigányréce - Aythya nyroca

Kecskebéka - Rana esculenta

Kecskebéka - Rana esculenta

Kecskebéka - Rana esculenta

Kecskebéka - Rana esculenta

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

"Borz"
Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Cigányréce - Aythya nyroca

Kecskebéka - Rana esculenta

2015.04.25.
A nap jól, de azért nem túl izgalmasan telt, és mivel a "színpad" az utolsó fényekben üresen maradt, gondoltam megpróbálom a távolban vadászó szürke gémet a kányafüves tájba komponálni, egyben tesztelve ezzel az oldalsó lőrést.
Éppen a gémmel szórakoztattam magam, mikor a közelben egy nászruhás kócsag landolt, tökéletes helyen. Kikapott egy halat, majd pár fotó erejéig még pózolt is nekem a mesébe illő fényekben. Nagyon örültem ezeknek a képeknek, annak pedig különösen, hogy az oldalsó lőrés már ilyen hamar meghálálta a befektetett munkát.

Kecskebéka - Rana esculenta

Szárcsa - Fulica atra

Kecskebéka - Rana esculenta

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Nagy kócsag - Egretta alba

"Násztollak"
Nagy kócsag - Egretta alba

"Alkony"
Nagy kócsag - Egretta alba

2015.04.28.
Annak ellenére, hogy madár ma alig jött elém, meglehetősen izgalmas nap volt.
A világ pillanatok alatt irdatlan feketeségbe borult, hörgött az ég, és süvített a szél. Az idő megtette a hatását, csomagolni kezdtem. Mivel az eső még mindig nem eredet el, nem tudtam ellenállni, hogy felcsavarjam a nagylátószögű objektívet, és fotózni kezdjem a különleges fényviszonyokat.
Sikerült egy kis riadalmat is okoznom családom körében, mivel telefonom a melles csizma alatt a nadrágzsebemben maradt, így a derékig érő vízben nem férhettem hozzá, hogy felvegyem mikor hívtak.
Szerencsére az izgalmas helyzetnek csak pár érdekes hatású fotó lett az eredménye, így a saját lábamon hagyhattam el a területet.

Bütykös hattyú - cygnus olor

Lesem, a közelgő viharral a háttérben

Víziboglárka mező






Tavasszal a kányafű gyönyörű sárgába borította a tavat

2015.04.30.
Nagy kócsag - Egretta alba

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

2015.05.04.
Nagy kócsag - Egretta alba

2015.05.07.
Mivel az utóbbi napok nem voltak túl termékenyek, elfogadtam Sanyi meghívását, és kipróbáltam újdonsült lesét, a "Tutajt". Sajnos itt sem jártam túl nagy sikerrel, de mivel én is gondolkozom hasonló típusú, vízen úszó lesben, tapasztalatszerzésnek mindenképp hasznos volt.

A "Tutaj"

Vörös róka - Vulpes vulpes

Szárcsa - Fulica atra

2015.05.14.
A fotózás ezen a délutánon elég unalmasan kezdődött, sem a fények, sem az eső nem segítették a fotózást. Estefelé viszont úgy tűnt, minden nekem kedvez. A felhők elvonultak, a kibukkanó Nap mindent vörösbe borított, és ekkor beúszott elém egy számomra igazán különleges récefaj, az üstökös réce.
Eddig is mozgott a területen, sőt már fotók is készültek róla, de most megszülethettek azok a képek is, melyeknél már a nagy távolság nem okozott gondot, a madár gyönyörűen kitöltötte a képmezőt.

Kendermagos réce - Anas strepera

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Vízityúk - Gallinula chloropusüs

Üstökösréce - Netta rufina

Üstökösréce - Netta rufina

Üstökösréce - Netta rufina

Üstökösréce - Netta rufina

2015.05.18.
A víz napról napra apadt, és ezekre a napokra kezdett a tó csupán tocsogóvá válni. Ennek megfelelően megjelentek a gólyatöcsök is a les előtt, és mivel sátrammal követni tudtam a csökkenő vízszintet, a jó perspektíva megtartása mellett fotózhattam őket.


Gólyatöcs - Himantopus himantopus

Szürke gém - Ardea cinerea

Gólyatöcs - Himantopus himantopus

Gólyatöcs - Himantopus himantopus
és
Tőkés réce - Anas platyrhynchos 

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

"Fröcsögő"
Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Gólyatöcs - Himantopus himantopus

2015.05.23.
A madarak ismét elég inaktívak voltak, így elérkezettnek láttam az időt, hogy megpróbálkozzam a les előtt rendszeresen pár centiméterre elhaladó barázdabillegető nagylátószöggel történő megörökítésével. Az objektívcsere után sokáig nem akart visszatérni a kismadár. Az utolsó pillanatokban még egyszer átszaladt előttem, és ha nem is az igazi, de legalább készülhetett valami hasonló fotó, mint amit elképzeltem.

Mocsári teknős - Emys orbicularis

Mocsári teknős - Emys orbicularis

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Kilátás a lesből

Barázdabillegető - Motacilla alba

2015.06.01.
Kecskebéka - Rana esculenta

Kecskebéka - Rana esculenta

Kecskebéka - Rana esculenta

Kecskebéka - Rana esculenta

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

"Csobbanás"
Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

"Struccpolitika"
Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

2015.06.03.
Édesapámmal egy Vajszló környéki élőhelyet látogattunk meg. A Nap még jócskán fent volt, mikor hazafelé tartva Pellérd mellett haladtunk el, így gondoltunk egyet, és tettünk egy sétát a tó körül.
Ezúttal életünk első üstökösgémébe botlottunk. Már számon tartani sem tudom, hogy hányadik olyan faj idén a tavaknál, melyet itt pillanthattam meg első ízben.

Üstökös gém - Ardeola ralloides

Üstökös gém - Ardeola ralloides

2015.06.16.
Ismét egy igazán emlékezetes naphoz érkeztem.
A lesezés is nagyon sikeres volt a sötét háttér előtt vadászó kócsaggal, és előttem lebegő, és petéző szitakötőkkel, a legnagyobb élmény mégis a sátron kívül, a les felé közeledve ért.
A combig érő vízben gázoltam, mikor nagy fröcsögésre lettem figyelmes, és mire észbe kaptam már ott áll előttem egy szarvastehén a borjával. Pár másodpercig csak tátott szájjal néztem őket, nem mertem hinni a szememnek. Aztán jött a merész ötlet, meg kellene próbálni lefotózni őket. Kicsit leguggolva megkíséreltem ölembe venni a fotós táskámat, és elővenni a fényképezőgépet. Hogy el ne mulasszam a lehetőséget nagyon siettem, kapkodni mégsem mertem, nehogy a felszerelés a vízben kössön ki. Senkinek nem ajánlanám jó érzéssel ezt a mutatványt, de a lényeg, hogy a fényképezőgép szárazon került vissza a táskába, ráadásul a kártyán az elkészült fotókkal, melyekre igazán büszke vagyok.

Gímszarvas - Cervus elaphus

Gímszarvas - Cervus elaphus





Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Búbos vöcsök - Podiceps cristatus

Búbos vöcsök - Podiceps cristatus


Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

"Narkisszosz"
Nagy kócsag - Egretta alba

"Gargalizálás"
Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Nagy kócsag - Egretta alba




Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Tőkés réce - Anas platyrhynchos

Szürke gém - Ardea cinerea

2015.06.18.
A kora tavasszal még kopárnak mutatkozó sziget ezekre a napokra teljesen megváltozott. A magasra nőtt növényzet remekül magába ölelte lessátramat, mely ezáltal szinte teljesen részévé vállt a természetnek.

A les szinte már teljes egészében a természet részévé vált

Ez az alkalom egy nagyon kedves madaramról, a búbos vöcsökről szólt, mely ezúttal sok közeli pillanattal ajándékozott meg.

Búbos vöcsök - Podiceps cristatus

Búbos vöcsök - Podiceps cristatus

Búbos vöcsök - Podiceps cristatus

Búbos vöcsök - Podiceps cristatus

Búbos vöcsök - Podiceps cristatus

2015.06.29.
A mai napon is a búbos vöcskök tiszteltek meg az egyik szülő hátán fiókával, de ezúttal sajnos nem jöttek olyan közel mint legutóbb.

Búbos vöcsök - Podiceps cristatus

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

2015.07.01.
Szárcsa - Fulica atra

2015.07.04.
Egy kicsit korábbra kell visszatekinteni, egész pontosan június 2-ára, mikor is belekezdtem egy vakus projekt tervezgetésébe és kikísérletezésébe. Az erdőt járva kiválasztottam egy rönköt, melyet úgy ítéltem meg, hogy vízi környezetben is természetesen fog mutatni.
Mikor a rönk már az udvarunkban volt, egy csalikacsámat "felültetve" a tetejére belevágtam a beállítások kikísérletezésébe.

A vakuk beállításainak tesztelése

Mikor ez mind megvolt, kezdődhettek a helyszíni megvalósítások is. Erre a napra a beülő rönk kihelyezése volt a kitűzött cél.
Az iszap puhaságát alaposan túlbecsültük, így a helyszínen még szükség volt a hosszú karók visszavágására. Tovább nehezítette dolgunkat, hogy a fűrész nyele is megadta magát, de pár órányi munka után végül a helyére került a beülő.

A túlméretezett karókat a helyszínen kellett méretre vágni


Az izzasztó munkának köszönhetően, a beülő
teljesen természetes hatást keltett

2015.07.06.
Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

2015.07.07. - 08.
Bár tegnap még semmi nyomát nem találtam, hogy a madarak használnák az újdonsült rönköt, tettem egy kísérletet az éjszakai fotózásra, ha másért nem a beállítások végett.
Mikor beköszöntött a szürkület, összeszereltem a vakukat, lezacskóztam, majd az oldalsó lőréseken át kitettem őket az iszapra, a beülőre irányítva.

Kecskebéka - Rana esculenta

A vakukábeleket két irányban, a les
oldalsó lőrésein vezettem ki

A lezacskózott, és lyukas zoknimmal
leálcázott vaku

Az éles árnyékok elkerülésének érdekében a les
mindkét oldalára kihelyeztem egy-egy vakut


Az éjszakai virrasztást elég nehezen viseltem, és reggelre alaposan ki is merültem. Világítás híján, a hold fényében kellett figyelnem a beülőt, de hiába néztem újra és újra, mindig üresnek bizonyult. A próba felvételek azonban igazán biztatónak ígérkeztek, tudtam, ha valami felül rá, arról remek felvételek fognak születni.
A fárasztó éjszaka után elérkezett a hajnal, vele együtt pedig a szürke gémek, melyekről ha nem is a megálmodott, de legalább ahhoz hasonló fotók készülhettek.

Az első próbakép meggyőzött, hogy érdemes
átvirrasztani az éjszakát

"Éjjeliőr"
Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

Szürke gém - Ardea cinerea

2015.07.10.
Az otthon töltött éjszaka után elegendő energiát gyűjtöttem, és következő nap estéjén, már ismét a tó felé tartottam. Valami furcsa megérzésnek köszönhetően autóval mentem a tó végébe. Az első izgalom itt ért, hiszen parkolás közben félig lecsúsztam a gátról, és csak a szerencsének köszönhetem, hogy épségben visszakecmeregtem. Azt hittem ezzel vége is van a nap megpróbáltatásainak, azonban a leshez érve váratlan látvány fogadott. Mikor még az év elején behordtam a vizeskannákat a lesbe, tettem egy merész kijelentést, miszerint "Ezt a lest már csak akkor viszi a szél bárhova is, ha letépi a vásznat, a kannák ki fognak tartani..." Sajnos csak részben lett igazam, mert a vásznat ugyan letépte, de ezek után még borított is mindent a múlt éjjeli vihar.

Elég szívbemarkoló érzés volt, mikor éjszakai
hajlékomat ilyen formában találtam

Egyébként is nehezen viselem az ilyen megpróbáltatásokat, de így, hogy ezúttal az éjszakai hajlékot is a les nyújtotta volna, egyenesen rosszul voltam.
Legszívesebben hagytam volna az egészet, és hazamentem volna, de mivel másnap egy hétre a Balatonra utaztunk, összeszedtem magam, és vagy 4 fordulóval mindent kihordtam az autóhoz a növekvő félhomályban.

Meglehetősen rosszul érintett a dolog, de a másnapi "Az Év Természetfotósa 2015" nyilvános zsűrizésén kiderült, hogy "Kacsaláb" című képem bekerült a kiállítás anyagába, ami megint csak azt mutatta, hogy érdemes folytatni ezt a könnyűnek egyáltalán nem mondható, de szép mesterséget.

                                                                                                             

2015.08.18.
Több mint egy hónapos kihagyás következett. Persze nem a fotózásban, csak a területet nem látogattam, és a sátor javításába sem vágtam bele.
A más helyszínen eltöltött, nyaralásként felfogható fotózások során eléggé feltöltődtem, hogy folytassam a munkát Pellérden. Egy varrónő segítségével pár napon belül a sátor, ha nem is régi fényében, de használható állapotban volt, így ismét belevágtam a tó látogatásába.
Sok minden változott az utóbbi időben, és az alacsony vízállásnak és vonulási időszaknak köszönhetően teljesen más kép fogadott.
Hamarosan ki is választottam új helyemet nem messze a bejárattól. Egy délután leforgása alatt kihelyeztük a régi helyről elhozott beülőt, és a híg iszapon felállítottuk a sátrat.

A híg iszapra kihelyezett les

2015.08.19. - 20.
Egy éjszakai próbálkozással is egybekötött, délutáni, és hajnali fotózással indítottam.
Az este kellemesen telt, és mivel borult idő lévén a nagy ellenfénnyel sem kellett megküzdenem, nyugodtan foglalkozhattam az elém tévedő füstös cankó csapatok fotózásával.

Kis kócsag - Egretta garzetta

Füstös cankó - Tringa erythropus

Füstös cankó - Tringa erythropus

Füstös cankó - Tringa erythropus

Füstös cankó - Tringa erythropus

Elérkezett az este, kikerültek a vakuk, és újból bizakodva vártam az éjszakát, hogy most elkészülhetnek a megálmodott bakcsós fotók.
Nincsenek szavak arra a gyötrelemre, amit éjjel átéltem. A virrasztás miatt ilyenkor egyébként sem könnyű, de erre még vagy három lappáttal tett rá az éjjel lezúduló rengeteg eső, mely másodpercről-másodpercre töltötte fel lesem aljzattálcáját. Az éjszaka gyakorlatilag nem a fotózással, hanem a lesbe ömlő víz kimerésével telt, melyet ha csak pár percre is hanyagoltam, máris a hideg vízben fekve találtam magam.
Érdekes, hogy ezek után mégiscsak az esőnek köszönhetem azokat a fotókat, amik elkészültek, és amikre igazán büszke vagyok. A zuhogó csapadék megtörte a tó vizének felszínét, így az egész fehér ragyogásba csapott át, melyben tisztán láthattam a sátramtól tökéletes távolságban vadászó bakcsót. A gyenge fényben még így is nagyon nehéz volt komponálni és élességet állítani, de a munka meghozta az eredményét, és ha nem is a rönkön, de elkészülhettek a megálmodott éjszakai bakcsó fotók.

"Esik"
Bakcsó - Nycticorax nycticorax

Bakcsó - Nycticorax nycticorax

Hajnalban még lőttem pár kockát, de rövidesen távoztam. Nagyon örülök, hogy sikerült reggelig kitartanom, hiszen olyan világba nyerhettem bepillantást, mely csak keveseknek adatik meg az életben.

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Barázdabillegető - Motacilla alba

Erdei cankó - Tringa ochropus

2015.08.21.
Tudtam, hogy több ilyen éjszakát nem bírnék átvészelni, ezért már csak két délutáni fotózást terveztem be.
Lessátramat egy csodás, szabdalt részre helyeztem át.

A szabdalt területrész remek lehetőséget
biztosított a partimadarak fotózására

Az utolsó két alkalommal Édesapámmal érkeztem, aki nem messze tőlem Sanyi "Tutajából" leskelődött. Nem számítottam rá, hogy a madarak ennyire hamar elfogadják a lesemet, de ügyet sem vetettek rá, és szinte egész délután akadt fotózni való.

Barázdabillegető - Motacilla alba

Kis kócsag - Egretta garzetta

Kis kócsag - Egretta garzetta

Kis kócsag - Egretta garzetta

Kis kócsag - Egretta garzetta

Kis kócsag - Egretta garzetta

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Kis kócsag - Egretta garzetta

Kis kócsag - Egretta garzetta

Barázdabillegető - Motacilla alba

Csörgő réce - Anas crecca

Csörgő réce - Anas crecca

Billegető cankó - Actitis hypoleucos

Billegető cankó - Actitis hypoleucos

Billegető cankó - Actitis hypoleucos

2015.08.22.
Az utolsó nap is eredményesen telt, fajokból és jó pillanatokból sem volt hiány.

Kis kócsag - Egretta garzetta

Kis kócsag - Egretta garzetta

Kis kócsag - Egretta garzetta

Kis kócsag - Egretta garzetta

"Akrobata"
Kis kócsag - Egretta garzetta

Kis kócsag - Egretta garzetta

Kis lile - Charadrius dubius

Kis lile - Charadrius dubius

Barázdabillegető - Motacilla alba

Barázdabillegető - Motacilla alba

Nagy kócsag - Egretta alba

Réti cankó - Tringa Glareola

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Dankasirály - Chroicocephalus ridibundus

Réti cankó - Tringa Glareola

Barázdabillegető - Motacilla alba

Barázdabillegető - Motacilla alba

Havasi partfutó - Ereunetes alpina

Füstös cankó - Tringa erythropus

Annyi csodát élhettem át ezekben a hónapokban, hogy azt nehéz lenne pár mondatban összefoglalni. De talán nem is szükséges, a fotók magukért beszélnek.
Bár mindössze három helyszínen fotóztam ezt a hatalmas képanyagot, a természet változásainak köszönhetően újra és újra megunhatatlan és kimeríthetetlen témák tűntek fel előttem.
Azóta az élmények emlékké, a kínok izgalmas történetekké, a fotók pedig egy-egy feledhetetlen pillanatává váltak ennek a két évszaknak!

8 megjegyzés:

  1. Mint amatőr madarász, s mint a terület ismerője, nagy kedvvel olvastam írásod, Bence. Gratulálok, remélem, lesz még folytatás!

    VálaszTörlés
  2. Nagy munka, szép fotók! Gratulálok, és kicsit irigykedek, mert Te megvalósítottad azt, amit én csak tervezgetek, hogy majd egyszer...
    Üdv.
    Stölkler Nándor

    VálaszTörlés
  3. A befektetett munka és a kitartásod meghozta a gyümölcsét! Gratulálok! Élvezettel olvastam!

    VálaszTörlés
  4. Jó "kis" poszt volt. Mindig szeretek a képek "mögé " látni, és szerencsére Te beavatsz a kulissza titkokba.

    VálaszTörlés